Örülnek a pótnapnak azok a diákok, akik az érettségi kellős közepén lettek covidosak

D KOM20210504012
2021.05.13. 13:33
Egyelőre nem tudni, hogy hányan vannak azok, akik közvetlenül a vizsgák előtt vagy épp azok alatt kapták el a koronavírust, de a kormány ma bejelentett döntése értelmében ők pótnapot kapnak. „Alig akartam elhinni, amikor meghallottam a hírt” – mondta fiatal olvasónk, aki éppen ebben a cipőben jár.

– A magyart, a matekot, a törit, és az angolt még megírtam, utóbbiról hazaérve azonban már éreztem, hogy rossz a közérzetem – idézte fel a betegség kezdetét a neve elhallgatását kérő olvasónk. 

– Péntekre már lázam is volt, így a szüleim vettek nekem egy gyógyszertári Covid-tesztet, ami sajnos pozitív lett. Bár tudtam, hogy ezzel rossz helyzetbe hozhatom magam, kiposztoltam Facebookra, és természetesen az iskola felé is jeleztük a történteket – folytatta a diák, aki rettenetesen félt, és ha ez még nem lett volna elég, számtalan megbélyegzést is kapott, miszerint szándékosan ment betegen érettségizni, ahol mindenkit megfertőzött.

Ez nagyon rosszulesett, mert tényleg csak péntekre lettem rosszul, másrészt miért tettem volna ilyet? Biztos voltam benne, hogy így is bukom a felvételit, hisz a biológia és kémia emeltről már lemaradtam

– mondta a budapesti diák, akivel az egész világ megfordult ma délelőtt, amikor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, hogy májusban pótnapot tartanak azoknak a tanulóknak, akik önhibájukon kívül maradtak le az érettségiről. 

– Persze nagyon örülök, de úgy érzem, hogy ez a minimum. Fél éve fel sem keltem az íróasztaltól. Nem volt szalagavatóm, ballagásom, nem jártam közösségbe, csakis kizárólag tanulásból állt az életem. Nem tehetek róla, hogy megbetegedtem, a szüleim ugyanis kocsival vittek az érettségire, nem tömegközlekedtem, és csakis a vizsgákon találkoztam más emberekkel. Vannak olyan diákok, akik valóban eltitkolták a betegségüket, mert tudták, ha nem teszik, elúszhat a jövőjük. Én nem így tettem, ezért úgy gondolom, hogy nekem is jár a kárpótlás – jelentette ki olvasónk, aki egyébként a Semmelweis Egyetemre jelentkezett, álma, hogy gyógyszerész legyen. 

– A szüleim a koronavírus idején elvesztették a munkájukat, mégis mindent megtettek, fizették a drága különórákat, annak érdekében, hogy jól teljesítsek. Így, hogy lesz pótnap, nem szenvedünk anyagi kárt, nagyon megkönnyebbültem, és azt hiszem, hogy a tüneteim ellenére most újra előveszem a könyveket – tette hozzá a tanuló.

Petíciót is indítottak

– Felháborító és igazságtalan lett volna, ha a kéréseinket nem hallgatják meg – erről már az Adom Diákmozgalom elnöke, Schermann Fruzsina beszélt az Indexnek. Az ügy érdekében korábban petíciót is indítottak, ebben a következőképp fogalmaztak:

Miért teheti le a vizsgát az, aki covidosan bemegy érettségit írni, és az miért nem, aki becsületes, és felelősséget érez embertársai iránt? Kérjük, hogy biztosítsák a pótvizsga lehetőségét még a felsőoktatási felvételik lezárása előtt!

(Borítókép: Diákok a matematika írásbeli érettségi vizsgán az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános Közép Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézetben 2021. május 4-én. Fotó: Komka Péter / MTI)