Magyar bravúr a Giro d’Italián
További Belföld cikkek
-
Kritikát kapott a kormány az Élet Menete miatt egy zsidó szervezettől, Vitézy Dávid szerepvállalását bírálták - Nyílt lázadás tört ki a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen, a rektor azonnali távozását követelik
- Vitézy Dávid megnevezte az egyik legfontosabb emberét a minisztériumban
- Egy 17 éves önkéntes tűzoltó mentett meg egy kisgyereket, minden másodperc számított
- Friss információt közölt a debreceni egyetemi centrum a tiszaújvárosi robbanás négy sérültjéről
Valter Attila nagyszerű teljesítményt nyújtott a Giro d'Italián csütörtökön, és az országúti kerékpáros körverseny hatodik szakaszán átvette összetettben a vezetést.
A Groupama-FDJ 22 éves magyar versenyzője a következő szakaszon így már rózsaszín trikóban tekerhet.
Valter Attila minden nap lépdelt előre a mezőnyben, kedden még az ötödik helyen állt összetettben – akkor a legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót ölthette magára –, szerdán pedig már a negyedik helyről várhatta a csütörtöki szakaszt, amelyen 12. helyen ért célba a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi etapon, ám mindenkit megelőzött, aki összetettben előtte állt.
A magyar bringás, aki immár a fehér és a rózsaszín trikót is kiérdemelte, 11 másodperccel vezet a belga Remco Evenepoel és 16 másodperccel a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt a 21 szakaszos verseny hatodik etapját követően.
„Reggel viccelődtünk az összetett elsőséggel. Őszintén szólva gondoltam a rózsaszín trikóra a szakasz előtt, tudtam, hogy erősek a lábaim és jól tudok menni a hegyen. A végén figyeltem a többiekre is, amennyire tudtam. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült egy ilyen nehéz szakaszon tartanom a lépést a legjobbakkal” – mondta a csütörtöki szakasz után Valter az Eurosportnak.
A csütörtöki szakaszt a svájci Gino Mäder nyerte meg, és a Giro d'Italia történetében először fordult elő olyan, hogy az első hat etapon hat különböző nemzet versenyzője végzett az élen.
(Borítókép: Az összetettben élen álló Valter Attila a Groupama-FDJ csapat versenyzője ünnepel a pódiumon a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny hatodik Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszának eredményhirdetésén Ascoli Picenóban 2021. május 13-án. Fotó: Gian Mattia D'Alberto / MTI / AP)