Fürjes: A nagyobb gyerekeimet fele időben egyedül neveltem, tudom, hogy miről van szó
További Belföld cikkek
- Hivatalosan is Cseh Katalinhoz került Fekete-Győr András mandátuma
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
Nagyon fontos, hogy a nők ne féljenek azért gyereket vállalni, mert tartaniuk kell attól, hogy ha egyedül maradnak, túl nehéz lesz a családi helyzetük. Ebben az államnak van tennivalója – hangsúlyozta közösségi oldalán Fürjes Balázs, aki szerint az ilyen speciális helyzetben lévő családokat is segíteni kell.
Ezért a kormány úgy döntött, hogy az árvaellátás több mint a duplájára emelkedik. Ezzel egy időben növekedik a tartásdíj törvényileg garantált összege is.
A tartásdíj behajtását is gyorsabbá és hatékonyabbá kívánják tenni: törvényjavaslatot nyújtottak be, amely megoldást hozhat a nemfizetés esetére, biztonságot adva a tartásdíjra jogosult szülőnek.
Erről is tárgyalt a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Novák Katalin családügyi miniszterrel és Nagy Annával, az Egyszülős Központ vezetőjével, aki az Egyedülálló Szülők Klubját is működteti. Mintegy háromszázezer édesapáról és édesanyáról van szó, akik egyedülálló szülőként nevelik gyermekeiket, és persze az ő félmillió gyerekükről, akiknek sokszor jóval nehezebben indul az életük, mint azoknak a társaiknak, akik két szülővel nőnek fel – mutatott rá az államtitkár, aki személyes érintettségéről is nyíltan beszélt.
A szülők helyzetét belülről ismerem: két nagyobbik gyermekemet 7 évig fele időben egyedül neveltem én is. (A másik felében meg az édesanyjuk.) Tapasztalatból tudom, milyen az, mikor még tart a munka, elhúzódik egy tárgyalás, miközben már mennem kellene az oviba a kisebbikért... Vagy amikor egyikük reggelre belázasodik, irány a doki, tea, keksz, gondoskodás, miközben aznap határidős feladatok is várnak a munkahelyen. Aztán 5 éve összeházasodtunk feleségemmel, nyáron egyéves lesz a kisfiunk, úgyhogy megismertük a mozaikcsalád örömeit, szépségeit és nehézségeit is
– vallott saját magánéletéről a politikus, aki saját tapasztalata alapján is fontosnak tartja, hogy annak, aki egyedül neveli gyermekét, és emellett munkát is vállal, ne jelentsen túlélőpróbát ez a feladat. Ennek érdekében számba vették a kormányzati-önkormányzati segítségnyújtás alapjait, amelyek kialakításánál a legfontosabb elvek között szerepelnek az alábbiak:
- Az egyszülős családokban felnövő gyermekek pontosan ugyanolyan értékesek, mint akiket két szülő nevel. Ugyanolyan eséllyel kell indulniuk az életben, mint azoknak, akik két szülővel élnek.
- A gyermeküket egyedül nevelőknek és az egy szülővel felnövő gyerekeknek egyenlő megbecsülés jár. Nem helyes olyan bántó kifejezéseket használni, mint például a „csonka család”.
- Meg kell találni annak a módját, hogy a gyermekkel egyedül maradó szülő több segítséget kapjon az elmaradt tartásdíj behajtásában. E kérdésben az anyák kiszolgáltatottabbak, amin változtatni kell.
Jelenleg is léteznek programok, kezdeményezések az egyszülős családok támogatására. Pesten, az Üllői úton van egy három éve működő egyszülős segítő központ, és most azt tervezik, hogy az Egyedülálló Szülők Klubjával és Novák Katalinnal közösen Budán is létrehoznak egy hasonló intézményt.