Arnold, Levente
17 °C
32 °C

Riasztás az egész országra, itt a vihar

2021.05.17. 06:27

Hétfőn sokfelé szükség lesz az esernyőkre, országszerte nagy mennyiségű csapadék várható – olvasható az Időkép előrejelzésében.

Mint írják, délen intenzívebb záporok és zivatarok is kialakulhatnak, de a legtöbb eső északon eshet. Erős, helyenként viharos lesz a nyugatira-északnyugatira forduló szél. Napközben 13–21 fokot mérhetünk, az éjszakai minimum-hőmérséklet 10 fok körül várható. 

Szükség lesz az esernyőkre
Szükség lesz az esernyőkre
Fotó: Időkép

Kedden már több napsütésre van kilátás, de még ezen a napon is előfordulhatnak szórványos záporok, zivatarok, északkeleten eleinte eső is. Erős, viharos lesz az északnyugati szél. Délután 17-22 fokra számíthatunk.

Szerdán sok lesz a felhő felettünk, és átmeneti jelleggel elszórtan záporok, zivatarok kialakulhatnak. Délen tartósabb eső is előfordulhat. Élénk, a Dunántúlon erős, viharos lesz az északnyugati szél. Délután 16 és 21 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Kevés zápor és zivatar csütörtökön és pénteken is lehet. Több napsütésre csütörtökön számíthatunk; aznap az északnyugati, pénteken a délnyugati szél lehet élénk, időnként erős. Délutánonként 15–22 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Fotó: Időkép

Országos veszélyjelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész ország területére figyelmeztetést adott ki eső és zivatar miatt. A veszélyjelzésben olvasható, hogy az éjszakai, hajnali óráktól egy délnyugat felől vonuló csapadékzónához társulva több helyen várható 15-20 millimétert elérő eső. Kiemelten a Dunántúli-középhegységben, Pest és Nógrád megyékben helyenként 30 milliméter körüli összeg is eshet.

Az eső, zápor mellett zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon, majd délutánra a középső országrészben is több helyen viharossá fokozódik. Délután az országban többfelé kell zivatarok kialakulására számítani, a Dél-Alföldön heves zivatar is előfordulhat. A legintenzívebb gócokat rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék, kisméretű jégeső és viharos (60-70 kilométer/h-s) széllökés is kísérheti. Estére a zivataros csapadékgócok a keleti, északkeleti országrészre korlátozódhatnak.

Romolhat az asztmások állapota

Hétfőn hidegfronti hatásra kell készülni, de a fülledtség és a szél is okozhat egészségügyi panaszokat. Gyakori lehet a fáradékonyság, bágyadtság, dekoncentráltság. Emellett fejfájás, migrén, valamint vérnyomás- és keringési problémák is felléphetnek, többen alvászavarokat is tapasztalhatnak. A változékony időben ingadozó lesz a hő- és komfortérzet, a fülledt időben nehézlégzés is előfordulhat. Eső, záporok területén átmenetileg romolhat az asztmások állapota. Fogyasszunk elegendő vitamint, és figyeljünk oda a megfelelő folyadékbevitelre – olvasható az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzésében.