Húsklopfolóval simította el a nézeteltérését egy kazincbarcikai férfi

2021.05.25. 15:10

Hamar lecsapott a törvény arra a két férfira, akik a kazincbarcikai Csónakázótónál vesszővel, és húsklopfolóval simították el az egymás közötti nézeteltérést – tudatta honlapján a rendőrség.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két 32 éves helyi férfival szemben. A gyanúsítottak tegnap délután négy óra körül vesztek össze a kazincbarcikai Csónakázótónál közös italozás közben, majd össze is verekedtek.

N3325711
Fotó: Police.hu

Dulakodás közben egyikük sem bízta magát pusztán a testi erejére: egyikük egy bokorból letört vesszővel, míg a másik a táskájából elővett húsklopfolóval felfegyverkezve támadott. A vesszőt tartó férfi a verekedés végén eszméletét vesztve a földre esett.

Bejelentést követően a rendőrök azonosították a két férfit, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, az eljárás jelen szakaszában szabadlábon védekezhetnek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport