A pécsi sétálóutcában szakadt le egy állvány, a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz
Egy étterem biztonsági kamerája rögzítette, ahogy az utcára és egy étterem teraszára dőlt egy több méteres állvány Pécsett a sétálóutcában. A felvételen járókelők is látszanak, akik megúszták a balesetet – írja az ATV.
![a setaloutcara zuhant az aranyhajo komplett alvanyzata-600x315-c](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3819/38195/381952/38195299_e3b616e0165f7d23b7f27bd4c0801858_wm.jpg)
Beszámolnak arról is, hogy eleinte nem lehetett tudni, hogy az összedőlt állvány alatt vannak-e sérültek, a helyszínre több rendőr-és tűzoltóautó is érkezett. Keresték az ügyben a rendőrséget, de ők csak annyit árultak el, hogy büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés elkövetésének gyanúja miatt.
A híradónak nyilatkozott egy építészmérnök is, ő azt mondta, nem lehet kizárni, hogy az orkán erejű szélben elképzelhető, hogy valamibe belekapott a szél, és így megvalósulhatott az úgynevezett vitorla-effektus. A szálloda tulajdonosa közleményében azt írta, nagyon sajnálja az esetet, illetve belső vizsgálatot is elrendeltek, hogy kiderüljön, történt-e emberi mulasztás.
Egy új állványzat felállításával egyébként megbíztak egy másik szerződéses partnert, amelyet a szabványnál is szigorúbban fognak majd rögzíteni.