2021. augusztus 19., 20:18
Ressinka Imrét lőfegyverrel visszaélés és kábítószer birtoklása miatt vádolják.
Büntetőeljárást indult.
A lakosok ideiglenesen az úttesteken is sétálhatnak, így nagyobb távolságot tudnak egymástól tartani.
2019.10.26. 13:10 Módosítva: 2019-10-26 23:59:32
Túl sok térkő, kevés a fa? Kandeláber kéne, vagy kortárs lámpa? Zárjuk ki teljesen az autókat? Az új terek ismét vitákat kavartak, vitáztunk mi is.
Az építkezések miatt kiszorultak a lakók autói, de kellett nekik a hely, ezért levágtak a járdából.
Ma szavaztak volna a Krúdy Gyula utca sorsáról, de az önkormányzat egyelőre levette a kérdést napirendről. A BKK-val egyeztetnek.
Valaki bekapcsolta az egyik sétálóutcai tévét, és felnőttfilmet sugárzott rajta éjjel és nappal.
Aki erősnek tartja a budapesti közlekedési rendszer átalakítását, az nézze meg a New York-it.
A BKK már készíti a terveket a Nagymező utcán belüli szakasz forgalommentesítésére.
A sétálóutcába autóval hajtottak be a fiatalok, ütköztek. A 44 éves férfi rájuk szólt, ezért megverték.
Bár idén sem áll szándékomban katasztrófaturizmus-bloggá alakítani az Urbanistát, ez egy ilyen hét.
2011. december 11., 09:49
Nagyon izgalmas kérdést vetett fel,
egy napokban megjelent írás: miért nincsenek Budán sétálóutcák? Míg Pesten egyre-másra alakítják ki a forgalomcsökkentett övezeteket, a Duna jobb partján - egy-két kivételtől eltekintve (Lövőház utca, Sirály utca) - nem nagyon történtek lépések ez ügyben.
2011. november 26., 11:05
Gyalogosbaráttá válik a Móricz Zsigmond körtér és környéke.
Az elképzelés megvalósításával az Allee bevásárló központ körül már kialakult forgalommentes övezet kiterjedne a körtér déli és keleti oldalára, valamint a Fehérvári út belső szakaszára is.
Az elfogadott javaslat tartalmazza azt az eddig ritkán alkalmazott kitételt is, hogy a tervezésbe bevonják a XI.
Az ötlet nem új, de most petíció formájában tárják a budapesti főpolgármester elé: legyen hétvégente sétálóutca az Andrássy.
2010. szeptember 17., 12:59
A négyes metró Kálvin téri állomásának építésével párhuzamosan sétálóutcává alakították a Baross utca torkolatát.
2010. augusztus 25., 22:42
Bár magam inkább sétapárti vagyok, de ez nem jelenti, azt, hogy ne érteném meg az autósok problémáit.
2009. szeptember 4., 10:28
Na akkor a homárosodás jegyében következzék egy olvasói levél.
2009. augusztus 25., 08:00
"Már ősszel elkezdődik a bel-budai városrészközpont átalakulása: a tervek szerint 2010 végére a Moszkva teret, a Marczibányi teret és a Mechwart ligetet kávéházas, kis boltokkal tarkított sétálóutca, illetve forgalomcsillapított utak kötik össze." - írja a
II.
A Népszava szerint gesztenyefákat is kivágnak a 12. kerületben, az önkormányzat szerint erről nincs szó.
A Belváros új főutcája projektről már linkeltünk pár cikket
innen-
onnan, de elég érdekes a projekt ahhoz, hogy egy posztban mi is foglalkozzunk vele.
Kedvenc kerületblogunk, a
8ker megszerezte a józsefvárosi Palotanegyed sétálósításának tervét.