Kezd elfajulni a belháború, kizárták Eger polgármesterét a várost vezető egyesület elnökségéből

5K8A1187
2021.05.26. 08:27

Az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai miatt kedd este kizárták Mirkóczki Ádám polgármestert az Egert irányító összefogás mögött álló Egységben a Városért Egyesület (EVE) elnökségéből – írja az Egri Ügyek. Az erről szóló hivatalos közlemény szerint a hét szavazattal, három ellenszavazat és egy tartózkodás mellett megszavazott döntést azzal indokolták, hogy

a jelenlévő tagok többsége úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével,

de konstruktív együttműködésére az egyesület tagjaként a továbbiakban is számítanak.

Berecz Mátyás volt alpolgármester korábbi nyilatkozata szerint az elnökségi tagok között azért fajult el a viszony, mert Mirkóczki Ádám elkezdte autoriter stílusban vezetni Egert, személyi és stratégia döntések születtek úgy, hogy a polgármester meg sem kérdezte őket. Erre példa, hogy azt sem tudják, a város milyen koncepciót adott be a TOP-os pályázatokra. Bár ő kért betekintést, válaszra sem méltatták. A polgármester és a frakciója között – állította a Demokratikus Koalíció politikusa a 24.hu-nak – gyakorlatilag minden kommunikáció megszűnt, szakmai egyeztetések sincsenek.

A koronavírus miatti veszélyhelyzetben Magyarországon a városi közgyűlések sem működnek, minden város polgármestere egy személyben felel egy-egy város irányításáért. Az exjobbikos Mirkóczki Ádám nemrég a Magyar Hangnak adott interjújában arról beszélt, hogy nem tekinti magát az ellenzék részének, de visszautasította a felvetést, hogy a Fideszt támogatja. 

Nemrég derült ki, hogy Eger a kért 1,5 milliárd forint helyett mindössze 825 millió forintot kap az Orbán-kormánytól működési támogatásként az adóbevételek elvonása utáni kompenzációként, miközben a milliárdos vállalkozó, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hotel Flóra felújításra 2,8 milliárd forintot kapott.

(Borítókép: Mirkóczki Ádám. Fotó: Németh Sz. Péter / Index)