Átverték a budapesti színházat, 360 milliót csaltak ki hamis nyilatkozattal

2021.05.27. 19:18

A vádirat szerint egy budapesti színház tervezési szerződést kötött egy céggel, amely a szolgáltatás elvégzése után – teljesítési igazolás alapján – számlát állított ki a tervezési díj 59 százalékáról.

A vádlott ismeretlenül maradt társai tudomást szereztek a fizetési kötelezettségről, és elhatározták, hogy valótlan tartalmú nyilatkozat eljuttatásával jogosulatlanul megszerzik a kifizetendő összeget. A vádlott egy olyan levelet adott fel a tervező cég nevében, amely egy ismeretlen által aláírt banki számlaszámváltási nyilatkozatot tartalmazott.

A színház abban a hiszemben, hogy a vele szerződésben álló cég megváltozott bankszámlaszámára fizet, csaknem 360 millió forintot utalt át a vádlott ismeretlenül maradt társaihoz köthető cégnek.

A cselekménnyel okozott kár – 17 236 euró kivételével – megtérült. A vádlott és ismeretlen társai ugyanezzel a módszerrel próbálták megszerezni egy hivatal és egy informatikai cég között esedékes kifizetés összegét. A hivatal munkatársai azonban észlelték, hogy valótlan a nyilatkozat tartalma, és feljelentést tettek a rendőrségen.

Ebben az esetben több mint 115 millió forintról volt szó. Az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen valamennyi vádbeli bűncselekményben beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság ítélje 2 év – 5 évre felfüggesztett –  szabadságvesztésre, valamint szabjon ki 500 ezer forint pénzbüntetést.

Csütörtökön az előkészítő ülésen a vádlott nem ismerte be bűnösségét, így az ügy tárgyaláson folytatódik – írja az MTI.