Csigatészta és kecskesajt jelenti a kitörést a kilátástalanságból Tiszaörsön

Tiszafüred után elágazik a 33-as és a 34-es út, mi az utóbbit választjuk, mert Tiszaörsre tartunk fotós kollégámmal. Abba a kisközségbe, amelynek vállalkozó kedvű polgármester asszonya pályázati segítséggel kecskesajt- és tésztaüzemet létesített, munkát adva a helyieknek, a Budapest-környéki települések piacán értékesített termékeik pedig messzire viszik a nagykunsági kisközség jó hírét. Tiszaigar után már fel is tűnik a Tiszaörs tábla, ha innen továbbmennénk, balra Nagyiván, jobbra Kunmadaras következne. Utóbbi határában hatalmas szovjet katonai repülőtér volt, ahol a legenda szerint atomrakétákat is tároltak. Vendéglátóim később elmesélik, hogy vannak ott még olyan lezárt, felnyithatatlan betonbunkerek, amelyeknek a tartalmára még a mai napig nem derült fény. Kinyitni csak robbantással lehetne őket, de az meg túl veszélyes lenne, mert ki tudja, mit rejt a mély.

A polgármesteri hivatal kapujában már vár bennünket Bodonné Gyöngy Erika polgármester az alpolgármester társaságában. Hamarosan kiderül, a legtöbb hölgy Erika a hivatalban. Amikor viccesen megjegyzem, nyilván alkalmazási feltétel volt ez a keresztnév, félig komolyan bólint is a faluvezető. 

Aztán leülünk az asztal köré, és szép lassan megismerkedünk a tiszaörsi „gazdaságélénkítő program„ lélekemelő történetével. 

Több piacra is járunk, a nagykovácsi olyan piac, ahol nagyon szeretik a sajtjainkat, de a száraztésztáinkat is kedvelik – kezd a példaértékű vállalkozás ismertetésébe Bodonné Gyöngy Erika polgármester, aki 2010 óta vezeti az 1378 lelket számláló nagykunsági községet, miközben előttünk, az asztalon, ínycsiklandó válogatás kínálja magát a Tiszaörsön kecske- és tehéntejből előállított megannyi sajtkülönlegességből. – A sajtüzemünket egyelőre az önkormányzat működteti, amíg nem lesz annyira rentábilis, hogy megálljon a saját lábán. Amint ez bekövetkezik, a sajtfeldolgozó műhely is megy a Barázda szövetkezetbe, ahol például a házitésztáinkat is gyúrják. Nagykovácsiba minden szombaton elmegyünk, holnap reggel is, én már hajnali kettőkor kelek, hogy bepakoljuk az önkormányzat Ford Transit terepjárójába a sajtokat. De ugyanazokon a szombatokon megyünk a közeli Budaörsre is, de oda kizárólag száraztésztát viszünk, mert ott már van három sajtos, és nem engedtek be minket, védik a területüket, ha lehet így fogalmazni. A kecskesajtunk kilóját 4000 forintért áruljuk, de ne higgyék, hogy ez magas ár, egy másik piacon van, aki tőlünk veszi meg a kecskesajtot, tehát csak viszonteladó, és 8000 forintot kér kilójáért!

A tésztával azonban Budaörsön is meg tudták vetni a lábukat a tiszaörsiek. Ahogy mondják, az ő tésztájuk nem olyan, mint amit a szupermarketekben lehet kapni, és erről magunk is meggyőződünk néhány perccel később a műhelyben, ahol az aranysárga, négy- és többtojásos tésztacsíkok előbújnak a szerkezetből. Az egyik felvevő piacuk a büntetésvégrehajtás, tehát a rabok is csemegéznek a prémiumminőségű tiszaörsi tésztából. A sajtról pedig csak annyit, hogy teljes, százszázalékos, nem csökkentett zsírtartalmú tejből készítik, ellentétben a bolti úgynevezett sajtokkal, amelyek zsírtartalma nehezen kifejezhető természetes számokkal. 

A tehéntejet Tiszaroffról hozzuk, itt, Örsön nem tartunk teheneket, ellenben kecskéket annál inkább, núbiai-alpesi hibrideket, de az a tej, amennyit ők adnak, nem elegendő, így kecsketejet is hozunk a szomszédból – folytatja a vállalkozó kedvű polgármester asszony. – Mindent megpróbálunk, hogy megtartsuk a lakosainkat, mert sajnos évről évre csökken Tiszaörs lélekszáma. Az, hogy most van ez a két üzem, a tésztaműhely és a sajtfeldolgozó, annyit jelent, hogy az egyikben négyen, a másikban hárman dolgoznak, de ez a közfogiból nőtte ki magát. 

Ezen a ponton közbe kell vágnom, mert bár sejtem, hogy mit jelent a „közfogi” becézett terminus technicus, azért nem árt, ha ezt maga a polgármester mondja ki.

Nagyon finom a sajtunk, de hát én nyilván hazabeszélek... 2012 januárjában nagy lendülettel belevágtunk a közfoglalkoztatás szervezésébe, a mezőgazdaság mint terület adta magát. Kiszámoltam, hogy van egy konyhánk, az hány tojást vesz föl egy évben, és megszereztük az ehhez szükséges tojókat. De a tojók többet tojtak, mint kellett volna, és akkor kitaláltam, hogy a feleslegből csináljunk tésztát. Akkor még volt itt Tiszaörsön egy szakiskola, annak egy konyhája, de sajnos ma már nincs szakiskola. A konyha viszont megmaradt, és az asszonyok elkezdtek tésztát gyúrni. Gyorsan elterjedt a csigatésztánk híre, lagzikba is rendelték a környező falvakban. Ennek köszönhetően később lehetőségünk nyílt egy tésztaprésgép beszerzésére, aminek Rómeó lett a neve, mert egy olasz pasitól vettük. A tésztánkban csak liszt és tojás van, semmilyen adalékanyag nem kerül bele.

Aztán mi is elkezdtünk tojókat tartani, rájöttünk, hogy az olcsóbban jobb tojást tojik, mint a hibrid, mert nem tápon növekszik, hanem kukoricán, és az általa tojt tojás minőségét nem is lehet összehasonlítani a tápos hibridével. Teljesen más – színre, ízre, illatra, mindenre. A húsáról nem is beszélve. Keltetünk is csibéket, beléptünk a HU-BA programba, amely az őshonos magyar baromfifajták tenyésztésére és tartására alapozott falufejlesztési program. A betűszó a Hungarian és a Baromfi szavak első két betűjéből áll össze. Mi a fogolyszínű őshonos tyúkot tenyésztjük, Gödöllőről hoztuk az első állományt. A keltetett naposcsibéinket nagyon kedvező áron, darabját száz forintért árusítjuk a falubelieknek és a környékbelieknek. Tehát mindez a tésztaüzemünkhöz tartozik, amely a Barázda szociális szövetkezetben működik, amely a boltossal együtt négy asszonyt foglalkoztat. A boltban a varrodánk termékeit is árusítjuk.

Novemberben lesz hároméves a sajtüzem, amely onnan indult, hogy a régióban a kecsketartásnak a régi időkre visszanyúló története van.

Korábban birkával is foglalkoztak, de ez már a „közfogiba” nem fért bele, hiszen sertés- és baromfitelepük is van, a disznókat nem is tekinthetjük meg, mert annyira tartanak a faluban a sertéspestis terjedésétől. A kecskékhez és a lovakhoz viszont ellátogatunk, nem is beszélve a struccokról (!), de mindenről a maga idejében...

Amondó vagyok, hogy nálunk a közfogi elérte a célját, mert az volt az elképzelésünk, hogy az emberek be-, illetve visszakerüljenek a munka világába – állítja a polgármester. – Javarészt vissza is kerültek, főleg a fiatalok, akik így hároméves szakmai gyakorlatot tudtak szerezni, ami után megtalálták a helyüket a munkaerőpiacon. Tiszaörsön a problémát leginkább az alkoholizmus jelenti, de a munka erre is bizonyos fokig orvosság, hiszen általában azok fordulnak a pálinkához, akiknek nincs rendszeres napi elfoglaltságuk. A házipálinkát hitelbe megkapják, aztán le kell dolgozniuk az árát...

No de vissza a sajtüzemhez, ami mégiscsak szívderítőbb téma. Pályáztak a minisztériumban, és elnyerték a pénzt. Ahogy a polgármester fogalmaz, önerős pályázatokon nem is tudnak indulni, mert önerő jóformán nincs is Tiszaörsön, a legfőbb bevételi forrás, az iparűzési adó évente legfeljebb hat-nyolcmillió forintot jelent az önkormányzatnak. 

Teljesen újépítésű sajtüzemünk van – hangsúlyozza a polgármester, akinek az első diplomája agrármérnöki, a második meg tanári, de a szociális területen dolgozott, és a szomszédos Nagyivánról  ide Tiszaörsre ment férjhez. – Mint mondtam, itt hárman dolgoznak főállásban, plusz egy kisegítő. Örülnek az emberek, hogy itthon dolgozhatnak. Talán sikerül megállítanunk a lakosságfogyást. A Covid olyan szinten tette tönkre a társas kapcsolatokat, hogy azt el sem tudom mondani. Sajnos már futballcsapatunk sincs, pedig az fontos lenne, nemcsak sportszempontból, hanem a társasági élet miatt is. Idén még csak egy esküvő volt a faluban, szombaton lesz a második, de az már lakodalommal együtt, hiszen feloldották a korlátozásokat.

Ezen a ponton beülünk az önkormányzati terepjáróba, és először is megnézzük a tésztaüzemet.

Nemrégiben itt járt Mautner Zsófi, a neves gasztroblogger, és írt a különleges tésztaüzemről, a tiszaörsi csigatésztáról, szóval Tiszaörs már nem teljesen ismeretlen a médiában. Készített is egy görögsalátát a helyi gyűrűtésztából, nagyon ízletes lett. Zsófi egyébként szegről-végről földije a tiszaörsieknek, a nagyszülei kunmadarasiak. Rajta keresztül az újlipótvárosi Babka étteremnek is szállítanak a tésztájukból. 

De van itt varroda is Tiszaörsön, volt varrónőképzés, és amikor megszűnt, ittmaradtak a gépek, és ki kellett használni. Megrendelésre készítik a termékeket az asszonyok, és hogy milyen minőségben, arra bizonyság, hogy a tudósító vásárolt négy textiltáskát a család nőtagjainak.

Következő úti célunk a kecskefarm. Miközben zötyögünk a bőven felújításra érett, kátyúkkal tűzdelt úton, vendéglátónk újabb és újabb információkat zúdít ránk.

Július második hetében rendezünk egy egészségtábort a lovastanyán negyven fő részére. Húsz nyugdíjas és húsz fiatal felnőtt részére innen, Tiszaörsről. Ingyen és bérmentve látjuk őket vendégül, a Bethlen Gábor alapítvány anyagi támogatásával. Összehozzuk a generációkat! A fiatalabbakat is be akarjuk vonni a község életébe. Sajnos csak alsó tagozatos iskolánk van, nincs annyi gyerek, amennyi megtöltene egy felső tagozatot.

Aztán elhaladunk egy hatalmas épület mellett, ez volt a községi magtár, de sajnos ebek harmincadjára jutott. Most a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonában van, a polgármester hiába próbálta visszaszerezni a községnek. Benézünk még az asztalosműhelybe is, ahol szorgos kezek ácsolják a hamarosan felállítandó díszkutat, és vetünk egy pillantást az első és második világháborús emlékműre is, szomorúan állapítjuk meg, bizony komoly emberveszteség érte Tiszaörs községet a két világégésben. Az emlékparkban takaros kis tavacska – házigazdánk csobogónak hívja –, benne két jókora mocsári teknős, az egyik fotósunk kedvéért ki is mászik a kőre napozni... Közben megérkezünk a kecskefarmra.

Ezt olyan állapotban vettük meg, hogy összedőlt épületek tömkelege volt – magyarázza a polgármester. – Nem kis munka volt rendbe hozni. Itt vannak elöl a kecskék, itt fejjük őket géppel, hátrébb pedig a lóistállók, látja, ez a fekete kanca mostanában ellett, itt van a pünkösdkor született kiscsikaja, az anyja a testével védi. A két nóniusz most be van fogva, elvitte őket valahová a kocsis. No de van nekünk ezeknél egzotikusabb állatunk is!

Az egzotikus állat az Alföldön őshonosnak még véletlenül sem tekinthető strucc. Két hete még kilencen voltak, a tojók háromnaponta tojtak két hatalmas tojást, háromezer forintért tudták eladni darabját, de a napokban borzalmas csapás érte a minifarmot.

A szomszéd méheket tart, és egyszer csak rejtélyes okból megbokrosodtak a méhek, és a kilencből négy struccot halálra csíptek. Szörnyű volt látni a mészárlást, azonnal idesiettünk, tüzet gyújtottunk, és a füsttel megpróbáltuk elűzni a gyilkos rovarokat. De addigra már négy hatalmas madár holtan feküdt a karámban, és az életben maradottak közül is volt, amelyik a fél szemére megvakult – mondja szinte könnyek között a polgármester. – A maradék ötöt, amelyek közül egy kakas, négy tojó, olyan sokk érte, hogy a nőstények azóta nem tojnak tojást, és attól tartunk, többé már nem is fognak. 

Egy darabig még csodáljuk az impozáns futómadarakat, kollégám szorgosan kattintgatja masináját, aztán lógó orral visszamegyünk a polgármesteri hivatalba egy falat – szintén helyi készítésű – sült kolbászra. Vendéglátónk nem enged el egy kis nejlonzacskó nélkül, amelyben három darab különböző tehén- és kecskesajt lapul, no meg egy celofánban kóstoló a híres tiszaörsi csigatésztából. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)