További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A közösségi közlekedés és a gépjárműforgalom útvonalait is alapjaiban változtatja meg, hogy június 16-án teljesen lezárják a Lánchidat, a kezdődő pályalemez rekonstrukciója miatt. A közösségi közlekedést választó, erre jövő 11 ezer utas az eddigi lánchídi átkelés helyett az M2-es metrót veheti majd igénybe, de az Erzsébet híd felé is kerülhetnek – mondta el Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója a cég háttérbeszélgetésén.
A budai oldalon a buszsávok a Hegyalja úton hiányosak, ezen változtatnak most, amikor a Hegyvidék kapujától a pesti belvároson át, kelet-Pestig, Zuglóig végig buszsávon közlekedhetnek majd a járatok, így csúcsidőben gyorsabban lehet majd utazni.
A 16-os busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között közlekedik majd, a 105-ös busz pedig az Erzsébet hídon kerül, majd a rakparton, betonelemekkel elválasztott pályán folytatja útját. A 178-ös busz is az Erzsébet hídon jár majd, és a 105-ös pesti vonalát követi. Az éjszakai közlekedés is változik.
A tájékoztatás legnagyobb újítása a Waze telefonos applikáció üzemeltetőivel való együttműködés,
így ugyanis az autósok azonnal láthatják, hogy a módosított közlekedési útvonalakon merre érhetik el leggyorsabban úti céljukat. A BKK infó csapata a rendelkezésre álló számos egyéb csatornán is folyamatosan tájékoztatja a közösségi közlekedést választó utasokat.
Június 7-én indul a pesti rakpart Parlament és Margit híd közti szakaszának kivitelezése (amihez a második ütemben ősztől egy, a teljes pesti rakpartot érintő ivóvízcsatorna-megújítási projekt is kapcsolódik). A forgalmat teljesen lezárják az év végéig. Most hétvégétől nem lehet autóval közlekedni a Margit híd és a Széchenyi lánchíd között a pesti oldalon. Utóbbi június 16-ai zárása előreláthatóan 18 hónapig tart, június 19-én festik fel a korábban már kialakított új buszsávokat a Hegyalja úton. A Blaha Lujza tér rekonstrukcióját illetően van még egy kis bizonytalanság, de július elején ott is megindulhat a tér átépítését célzó kivitelezés – jelezte Horváth László, a BKK projektmegvalósítási igazgatója.
A Lánchíd lezárása és a másik két említett beruházás a megfelelő alternatívák felkínálása ellenére is nehezíteni fogja a belváros autós átjárhatóságát, torlódásokra is lehet számítani;
a BKK a közösségi közlekedés mellett a kerékpározást, illetve az új Bubi kipróbálását javasolja.