A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMNem tudott meglépni az elkötött rendőrautóval
Az Egri Járásbíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt ellopott egy szolgálati rendőrautót a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság garázsából.
A férfi szerdán késő délután hajtott el az ellopott rendőrautóval. Miután a rendőrök üldözni kezdték, menekülni próbált, ám fél órán belül Halmajugrán megállásra kényszerítették. Az üldözés során a gyanúsított a sebességkorlátot több alkalommal is jelentősen túllépte és több közlekedési szabályt megszegett.
Elfogása után kiderült, hogy az eset idején kábítószer hatása alatt állt. A férfi ellen jármű önkényes elvétele, bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás.
A bírósági végzéssel szemben a gyanúsított és kirendelt védője fellebbezést jelentettek be, ezért az nem jogerős – számolt be az MTI.