Semjén Zsolték győzködik a pápát, hogy találkozzon Orbán Viktorral

2021.06.07. 09:05

Azért nem akar Ferenc pápa találkozni a magyar miniszterelnökkel, mert nem tetszik neki a menekültpolitikája – állítja egy lengyel lap Vatikán-szakértője. A wpolityce cikkét a Telex idézi, a szemléből az is kiderül, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros a Vatikánba utazott, hogy meggyőzzék a pápát: maradjon a magyar fővárosban hosszabb ideig, és legalább egy kormánytaggal találkozzon. A pápa még nem hozta meg a végső döntést a kérdésben.

Kapcsolódó
Ferenc pápa ősszel Magyarországra jön

Ferenc pápa ősszel Magyarországra jön

A katolikus egyházfő részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

Egy másik lengyel lap, a Gazeta arról ír: a pápa a közelgő választások miatt sem preferálja a találkozót, mert nem akarja befolyásolni a politikai erőviszonyokat.

Mint megírtuk, a jelenlegi tervek szerint Ferenc pápa kizárólag a szeptemberi 12-i Nemzeti Eucharisztikus Világkongresszuson kíván részt venni Magyarországon, ám nem szándékozik az állami vezetőket meglátogatni, politikusokkal tárgyalni. Ezt már március 8-án jelezték a Vatikánban.

Kapcsolódó
Ferenc pápa kihagyná a találkozót Orbán Viktorral és Áder Jánossal

Ferenc pápa kihagyná a találkozót Orbán Viktorral és Áder Jánossal

A katolikus egyházfő az eucharisztikus világkongresszusra érkezik Budapestre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Az aktív eutanázia kérdése továbbra is mélyen megosztja a társadalmat

Ott is felmerül az etikai probléma, ahol nem engedélyezett az önkéntes asszisztált halál.

tegnap, 21:24

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs

A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.

február 27., 16:28

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.

tegnap, 23:00

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

tegnap, 19:41

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55

  • Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.

február 27., 07:56