Tíz nap pluszszabadságot kapnak a járvány elleni védekezésben részt vevők

D VAJ20210606007
2021.06.10. 16:29

A héten a kormányülésen döntöttek a tíz nap fizetett többletszabadságról, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón jelentett be. A rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

E szerint a járvány elleni védekezésben részt vevők közül a következők lesznek jogosultak a következő két évben a plusz tíz nap szabadságra:

  • az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók,
  • a rendvédelemben dolgozók,
  • a katonák,
  • a szociális, a gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézményben, hálózatban, szolgáltatónál vagy javítóintézetben,
  • a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, a járási (fővárosi kerületi) hivataloknál foglalkoztatottak.

Ez a jogosultság – egyes becslések szerint – mintegy 170 ezer közszolgálatban dolgozót érint. Azt, hogy ki jogosult a pótszabadságra, a rendőrök esetében az állományilletékes parancsnok vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv szervezeti egységének vezetője határozza meg. A katonáknál és a kormányhivatalokban dolgozóknál a munkáltatói jogkört gyakorló személy, míg az egészségügyben és szociális intézményekben a munkáltató dönt.

A pótszabadság pénzben nem váltható meg, és azt a foglalkoztatott többi szabadságától elkülönítve kell nyilvántartani.

(Borítókép: Oltópont Miskolcon 2021. június 6-án. Fotó: Vajda János / MTI)