Judit, Xénia
19 °C
34 °C

Elutasították M. Richárd védőjének indítványát, letartóztatásban marad

P  3495
2021.06.18. 17:47
A jogerős bírósági ítéletig letartóztatásban marad M. Richárd. A Fővárosi Törvényszék Kiszel Zoltánné dr. Nyekita Györgyi által vezetett bírói tanácsa a másodfokú büntetőperes tárgyalás végén ma elutasította – a Dózsa György úton négy évvel ezelőtt két ember halálát okozó baleset miatt első fokon, nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt – M. Richárd védőjének indítványát, hogy szüntesse meg védence letartóztatását.

Jován László védő az indítványát M. Richárd részletesen ismertetett egészségi állapotával indokolta, illetve azzal, hogy a védence gyógykezeléshez szükséges orvosi vizsgálatokat el tudják végezni. Az ügyész az indítvány elutasítását kérte. A Fővárosi Törvényszék háromtagú bírói tanácsa „halk tanácskozást” követően M. Richárdnak az ez év tavaszán történő letartóztatást elrendelő bírósági ítélet indokolására hivatkozva utasította el.

A Fővárosi Törvényszék által ma tárgyalt büntetőper két összevont ügyből áll, a Dózsa György úti tragédia, illetve egy korábbi garázdaság ügyéből, mindkettőben M. Richárd a fő vádlott.

Miután a tanácsvezető bíró ismertette az elsőfokú ítélet és az azzal szemben benyújtott fellebbezéseket, meghallgatta a vádlottak személyi körülményeit.

A letartóztatásban lévő M. Richárd ennek során elmondta, hogy

magánzárkába került, úgy kezelik, mint a gyilkosokat, miközben ő gyorshajtás miatt, gondatlan balesetokozás miatt került bíróság elé.

Panaszolta, hogy a magánzárkában könyvet sem kaphat, a médiát tette felelőssé azért, ami most vele történik. Túl van ez lihegve – fogalmazott M. Richárd. Elmondta, hogy első fokon fogházra ítélték, de most ennél szigorúbb körülmények között, magánzárkában van, „közvetlen életveszélyes állapotban”, amit két orvosszakértő is megállapított. M. Richárd ismét elmondta, hogy őszintén sajnálja, ami történt, ha lehetne, visszaforgatná az időt.

Az ügyész perbeszédében M. Richárd nem jogerős ítéletének súlyosbítása érdekében nyújtott be fellebbezést, azt szeretné elérni, hogy az elsőrendű vádlottat ne halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt ítéljék el, hanem – a börtönfokozatú büntetéssel járó – közúti veszélyeztetés bűntett elkövetését állapítsa meg vele szemben a másodfokú bíróság.

Az ügyész fenntartotta a vádat a harmadrendű vádlottal, N. Józseffel szemben is, aki az ütközésben részes kanyarodó jármű sofőrje volt. N. József is életveszélyesen megsérült a balesetben, az általa vezetett autónak két utasa vesztette életét.

Az ügyész perbeszédében elmondta, hogy az I. és a III. rendű vádlott egymásra hárítják a felelősséget a balesetért, az ügyészség szerint mindkét vádlott felelős. A vád képviselője M. Richárd esetében fogház helyett börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte, mégpedig a középértéket meghaladó mértékben. A III. rendű vádlott esetében az elsőfokú bíróság által kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés helybenhagyását kérte.

M. Richárd ügyvédje, Jován László védence nevében ismét kifejezte együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak és a balesetben megsérülteknek.

Az ügyvéd azzal érvelt, hogy védence csak egy ponton sértette meg a KRESZ-t, a megengedett sebesség túllépésével, míg a kanyarodó járművet vezető harmadrendű vádlott három-négy szabályt is megsértett. A védő hosszan és részletesen ismertette M. Richárd egészségi állapotát.

A harmadrendű vádlott, N. József védője felmentésért fellebbezett. Perbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy amikor védence, aki az elsőbbségadásra kötelezett járművet vezette, megkezdte a kanyarodást, az M. Richárd által vezetett Mercedes 163 méter távolságra volt, miközben neki 42 méterre kellett látnia, ez az a távolság, amit látnia kell, figyelembe véve a megengedett 50 kilométeres sebességet. M. Richárd autója 140 kilométeres sebességgel ütközött bele a kanyarodó járműbe.

A tárgyalás július 2-án a sértettek jogi képviselőjének meghallgatásával folytatódik,

illetve a vádlottak az utolsó szó jogán tehetnek még nyilatkozatot. Várhatóan ezen a napon ítéletet is hirdet a másodfokú bíróság.

(Borítókép: M. Richárd tárgyalása 2021. június 18-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)