Márta, Flóra
21 °C
34 °C

Maguktól jöttek rá az Index olvasói, mi a szex, a kormány a szülőkre bízná a felvilágosítást

DBZOL20210624009
2021.06.24. 12:45 Módosítva: 2021.06.24. 16:21

A következő nemzeti konzultáció kérdései között szerepelni fog egy a pedofiltörvényről is, vagyis hogy az Orbán-kormány a szülők kizárólagos jogává tenné a gyerekek szexuális felvilágosítását Magyarországon – jelezte újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfó-sajtótájékoztatón. Ha szükséges, az eredmény fényében készek a törvénymódosításra is, legalábbis figyelembe veszik a válaszadók véleményét. 

Ami az Európai Bizottság ez ügyben küldött levelét illeti, Gulyás Gergely úgy fogalmazott: bíznak abban, hogy a józan ész nem veszett ki az unióból. Azzal érvelt, hogy ha valaki elolvassa a törvény szövegét, és nem hamisítják meg úgy, ahogy a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozást bíráló tizennégy EU-tagország meghamisította, teljesen világosan látszik, hogy a hetero- és homoszexuális propaganda gyermekek esetében egyaránt tilos. 

Ahogyan ez a törvény nem heterofób, ugyanúgy nem homofób

– fogalmazott a tárcavezető, hozzáfűzve, a szexualitás öncélú ábrázolása része a törvénynek. Ha az Európai Bizottság nem jogi alapelveket, hanem politikai célokat követ, vállaljuk az ezzel kapcsolatos vitát.

A törvény végrehajtási rendeletét csak később adják ki, a kérdésre pedig, hogy ma is megnézhetnek-e a fiatalok Harry Potter-filmeket vagy a Bridget Jones naplóját, Gulyás Gergely úgy válaszolt, ezek a médiatörvény hatálya alá, korhatáros besorolás alá esnek.

A törvény célja semmi más, mint hogy a gyermekek szexuális nevelése, felvilágosítása a szülők feladata legyen. Semmilyen különbséget nem tettünk semmilyen szexuális magatartás között

– hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzáfűzte, semmilyen korrekcióra nincs szükség, a pedofiltörvény

úgy jó, ahogy van és ahogy azt elfogadták.

A későbbi kérdésre, hogy az Orbán-kormány hogyan védi aktívan a melegek jogait Magyarországon, Gulyás Gergely a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvényt említette, amely azonos nemű pároknak is biztosítja az együttélés lehetőségét. Felidézte a Btk. passzusait is, amelyek a kisebbségek elleni támadásokat minősített esetként kezelik.

Kikérem magamnak, hogy bárki azzal vádoljon, életvezetési kérdésekbe beleszólunk, és ne biztosítanánk egyenlő méltóságot az eltérő szexuális orientációjú embereknek. Ez idegen attól a világképtől, amely a sajátunk

– fogalmazott.

A felvetésre, hogy azok, akik fiatalként ébrednek rá arra, hogy melegek, milyen segítséget kaphatnak, a miniszterelnök úgy válaszolt, nem látja, hogy ne lenne lehetőség segítségadásra. A végrehajtási rendeletben – mondta később – szerepelni fog, hogy egy tanár mit mondhat diákjainak a szexualitásról.

Szülők az utolsó előtti helyen

Az Index megkérdezte olvasóit arról, honnan szerezték a szexuális ismereteiket, amikor Orbán Viktor miniszterelnök osztotta meg gondolatait az ügyben.

A nem reprezentatív kutatásban öt lehetőség közül lehetett választani. A jelenlegi helyzet szerint a legtöbben, azaz 1530 szavazó úgy nyilatkozott, hogy egyedül jött rá a szex mibenlétére. A második legnépszerűbb válasz alapján 843-an arra voksoltak, hogy pornófilmekből tájékozódtak a szexről, 667 szavazó a „Mi az a szex???” választ választotta, 424 ember arra kattintott, hogy a szüleitől tájékozódott, 399-en pedig az iskolai felvilágosító órán tudták meg, hogy mi az a szex. 

szexualis felvilagositas szavazas.png

A válaszok több kérdést is felvetnek, például hogy ha a szülők nem elég tájékozottak, vajon hogyan fognak tudni teljes körű felvilágosítást adni gyermekeiknek, ha egyáltalán képesek a tabukat ledönteni vagy a prüdériájukat legyűrni. Hogy a következő generáció szexuális kultúrája hova fejlődik, végképp a sötétbe vész. 

(Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó-sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 24-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)