Repedezik az MSZP, Molnár Gyulával nem ért véget a kizárási hullám

DBZOL20210601008
2021.06.26. 14:36
Molnár Gyula után három másik politikus távozott, és tucatnyinál több megyei szervezet tervezi a szakítást.

Három politikusát is kizárta soraiból az MSZP – írja saját információira hivatkozva a 168 Óra online kiadása. A lap Szakács László, Juhászné Lévai Katalin és Mokrai Mihály távozásáról tud. Az MSZP sajtóreferense nem kívánta megerősíteni vagy cáfolni az Indexnek az információkat, azt javasolta, írjunk e-mailt, ezért elküldtük a kérdéseinket arról, valóban kizárták-e a politikusokat, és ha igen, miért. Az érintettek közösségi oldalaikon egyelőre nem posztoltak az ügyben, de időközben ketten is megerősítették más csatornán keresztül a kizárást.

A kizárássorozat folytatása a közelmúlt eseményeinek: csütörtökön Molnár Gyula Facebook-oldalán közölte, hogy kizárta az MSZP. Az indoklásban sajtóhírek szerint az állt, hogy a volt pártelnök megsértette az MSZP integritását, és a Demokratikus Koalíciót választotta.

Az ügy előzménye, hogy a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára közölte: a párt Molnár Gyulát támogatja Budapest 18. választókerületében, Budafokon és Újbudán az országgyűlési választásokon, és ha Molnár Gyula bejut a parlamentbe, a DK-frakcióba fog beülni. Ezután az MSZP felfüggesztette a politikust, az etikai bizottság elé került az ügye, és végül kizárták. Molnár viszont azt mondja, ő nem akart a DK jelöltje lenni, az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös döntése volt – az ő megkérdezése nélkül –, hogy a DK őt támogassa.

Hasonló játszódhatott le most Szakács Lászlóval, akinek a 168 Óra információi szerint ugyancsak nem volt beleszólása, hogy a DK is beálljon mögé. A politikus Baranya megye 2. számú választókerületében indult volna szocialista színekben, az ATV-nek megerősítette, megkapta az etikai és fegyelmi ügyek tanácsának határozatát a kizárásról.  

Lévait ki sem tudták zárni, mert már kilépett a pártból 

Juhászné Lévai Katalin, aki Hajdú-Bihar megye 2. számú egyéni választókerületében lett volna jelölt, és az MSZP alapító tagja, arról beszélt, hogy a vele szemben felhozott vádak szerint Facebook-oldalán például többet posztolt DK-s eseményekről, Dobrev Kláráról, mint az MSZP-ről. Őt is megkereste az ATV, és egészen szürreális dolgokról számolt be. Az etikai tanács ülésének kezdetekor egy siófoki autóbusz-pályaudvar várójában ült, s amikor a hangosbemondó megszólalt, meg kellett szakítani az ülést. A politikus a meghallgatás végén jelentette be, hogy már kilépett a pártból, amiről a tanács nem is tudott, így ekkor derült ki, hogy valójában nem is tudják hivatalosan kizárni.

A volt miskolci alpolgármester, Mokrai Mihály a közelmúltban a párt miskolci elnökségi ülésén jelentette be, hogy két DK-s képviselővel új képviselőcsoportot alakít, mert szerinte az MSZP letért a törvényes útról.

A 168.hu úgy tudja, a kizárásokra válaszul tucatnál is több megyei, illetve városi MSZP-szervezet fogja bejelenteni a jövő hét elején, hogy kiválik az MSZP-ből.

(Borítókép. Szakács László, az MSZP képviselője az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)