A NATO határországaként magunkért is helyt kell állnunk

A régiónk, valamint Európa és szomszédságának biztonsági helyzete milyen irányvonalat, milyen stratégiát indokol a védelmi iparban?

A régió biztonságpolitikai megítélése változó. Majdnem országonként különbözik, hogy ki hova helyezi a hangsúlyt. Miután geopolitikai szempontból Magyarországot hagyományosan a Balkán kapujának is hívják, ezért hazánk számára elsődleges kérdés a balkáni régió biztonsági helyzete. Lengyelország például teljesen más geostratégiai pozícióban van. Nekik az Oroszországgal való viszony sokkal előrébb lévő kérdés. Mi magyarként azért vagyunk felemás helyzetben, mert prioritásainkat tekintve erős, ütőképes haderőt fejlesztünk, amely minden fenyegetettségi irányban fokozza a NATO képességét, de közben a számunkra igazán fontos déli kihívásokra és a Nyugat-Balkánra is figyelünk. Azt mondhatom tehát, hogy NATO-szövetségesként erősítjük a keleti védelmet, de a magyar érdekeknek megfelelően a déli kihívásokra is koncentrálunk.

Általában ha a régiónkról van szó, kormányzati szinten a visegrádi négyeket szokás említeni.

A visegrádi országok egy politikai régiót jelentenek. Katonai értelemben közép-európai és balkáni régióról beszélünk. Biztonságpolitikai nézőpontból a közép-európai és a balkáni régió érdekel minket: az itt lévő országok szerepvállalása és a térségben érvényesülő nagyhatalmi befolyások.

Egy háttérbeszélgetésen Benkő Tibor honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a régió békéjét és biztonságát valakinek kézbe kell vennie, és ezt a felelősséget Magyarországnak kell vállalnia. Egy ilyen ambíciókat célul kitűző országnak milyen megoldásokra, eszközökre, technológiákra kell a hangsúlyt helyeznie?

Nem voltam ott ezen a háttérbeszélgetésen. Magyarországnak az elmúlt száz év azt a történelmi leckét adta, és arra intette hazánkat, hogy ne tolja magát előtérbe ebben a kérdésben. A régió békéjének a szavatolásában vagyunk érdekeltek. Az itt lévő népeknek a jólétéhez vezető út záloga az, hogy béke legyen. Ebben nem mindenki ugyanezt a stratégiát követi, akár a szűkebb régiónkra tekintve sem. Van, aki inkább lát stratégiai lehetőséget egy konfliktus felépítésében, de Magyarország egyértelműen nem. Egy olyan haderőfejlesztést hajtunk végre, amely a régió békéjének szempontjából meghatározó eszközrendszernek tekinthető. Magyarország képességei a regionális partnereinkkel történő együttműködést is erősítik. A többnemzeti haderő nemcsak több védelmi képességet jelent, hanem több együttműködési lehetőséget is.

A magyar haderőfejlesztés egyébként teljes mértékben megfelel a NATO stratégiai koncepciójának, ami pedig illeszkedik az ezen térséget érintő európai fejlesztési stratégiákhoz. Ebben a védelempolitikai-hadiipari kontextusban kétségtelenül élen járunk. Valószínűleg a miniszter úr is erről beszélt.

Benkő Tibor azt is mondta, legyünk vezető nemzet a régióban, de ha jól értem, ön azt mondja, hogy a miniszter úr inkább az ország védelmi stratégiájára gondolt.

Az biztos, hogy ennek a célnak a haderőfejlesztési oldaláról megvan az az eszközrendszere, amely valóban meghatározó képességet jelent itt, a régióban. Az elmúlt években született szerződésekkel sikerült elérnünk egy-két olyan képességet, amelyek jó partnerré tehetik hazánkat a szomszédos országokkal való együttműködésben. Fontos hangsúlyozni: mindenkivel együttműködünk, aki a régió békéjének garantálásában érdekelt.

A Magyar Honvédség parancsnoki beosztásának átadás-átvételi ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt, hogy Magyarországnak egy modern, erős hadseregre van szüksége, amelynek elrettentő erővel kell bírnia. Ezt hogy kell érteni?

Mivel közeledünk a választási kampányhoz, és látom, hogy a belpolitikai felek nem érdekeltek abban, hogy egymás beszédét pontosan megértsék, megpróbálom a lehetetlent.

Az elrettentés egy viszonylag modern koncepció – úgy félszáz éves –, így nem csoda, hogy az ellenzék nem érti. A védelem a hadviselés egyik legősibb koncepciója, de mindig szemben álló felet feltételez. Magyarországnak arra kell készülnie, hogy minden lehetséges agresszor számára ma, holnap vagy tizenöt év múlva oly mértékben megnövelje az agresszió „költségeit”, hogy inkább meg se kíséreljenek beavatkozni hazánk ügyeibe. Ez a nemzeti szuverenitásunk biztosításának katonai minimumfeltétele. Senki ne gondolja, hogy stratégiát tud felépíteni arra, hogy egy velünk szemben elkövetett agresszióval kényszerítse ki a régió átrendezését. Igen, ehhez elrettentőképesség kell, így hívják katonai értelemben. Az, hogy a magyar miniszterelnök ilyen kifejezéseket használ, éppen azt bizonyítja, hogy évtizedek óta ő az első vezető politikus az országban, aki pontosan érti a védelempolitikai és katonai realitásokat.

Akkor úgy teszem fel a kérdést, hogy az ország helyzetének és a régió stabilitásának szempontjából milyen védelmi fejlesztésekre, megoldásokra kell fókuszálni.

Ez egyértelműen következik a NATO stratégiájából, miután a szövetség határországa is vagyunk. Olyan gyors reagálású képességekre van szükség, amelyekkel hathatósan meg tudjuk védeni Magyarország és a NATO határait. Ezt is érdemes tisztázni. Miután nem létezik közös NATO-hadsereg, hanem feladatokra hozzák létre, biztosítják a közös haderőt, ezért ha bármi konfliktus van, akkor elsősorban – határországként – nekünk kell helytállnunk. Nemcsak magunkért, hanem a NATO egész közösségéért.

A szövetség határterületeinek biztosítása egybeesik Magyarország biztonsági érdekével is, és amíg egy konfliktus esetén nem siet hazánk védelmére a NATO, addig nekünk kell védekeznünk. Ezt félremagyarázni például azzal, hogy megpróbálnánk a NATO-ból kilépni, kellően nagy csacsiság.

Magyarország haderőfejlesztésének irányaival a NATO egyetért, és hosszú ideje ez az első olyan ciklus, amikor ezt el tudtuk érni. Ne feledjük, a magyar nemzeti erőt úgy növeljük, hogy közben szélesítjük a regionális együttműködési lehetőségeket, és mindez évtizedek óta először összhangban van a NATO elvárásaival.

Egy európai közös hadsereg felállításának terve és a NATO kizárják egymást?

Nem, de az európai közös haderő ügyében nem tudunk mást csinálni, mint az európai nagyhatalmak által diktált stratégiát követni. Elsősorban Németországra figyelünk ebben a kérdésben. Létre kell hoznunk azonban egy egységes európai platformmegközelítést ahhoz, hogy a modern hadműveleti körülmények között sikeresen léphessünk fel közösen. A NATO-ban is nagyon diverzek a fegyveres erők. Nem véletlenül vállal a NATO nemzetközi missziókat, mert ezek során tapasztalatokat is szerez arról, hogyan lehet egységesen vezényelni rendkívül különféle eszközökre felépített haderőket.

Az európai vezetők egy meghatározó csoportja – velünk együtt – azt mondja, hogy jobb, ha először kisebb közösségekben építkezünk, mielőtt teljes egészében létrehoznánk egy egységes platformot. Először próbáljuk meg mi itt, a régiónkban azonos szintre hozni az eszközeinket. A mi fejlesztéseink ebbe az irányba haladnak. Azt se felejtsük el, hogy az amerikai adminisztráció korábban többször kérte az európaiakat, hogy lépjenek fel a saját biztonságuk növelése érdekében. Egy erősebb európai együttműködés megalapozhat egy hatékonyabb tehermegosztást Európa és az Egyesült Államok között.

A NATO-n belül van realitása, lehetősége egy visegrádi platformnak? A magyar kormány politikai és gazdasági kapcsolatokra törekszik a visegrádi országokkal, ez a viszonyrendszer erősödhet a haderőfejlesztésben?

Most vettem át a visegrádi országok fegyverzeti igazgatóinak az elnökségét, és egy egységes hadiipari fejlesztési stratégia létrehozására hirdettem programot. Vizsgáljuk meg, hogy melyek azok a platformok, ahol van lehetőség a közös kutatás-fejlesztésre. Nézzük meg, hogy van-e lehetőség közös fegyverzeti beszerzésekre. Nem könnyű feladat, de szerencsére mindhárom V4-es kollégámtól maximális támogatást kaptam. Visszatérve a beszélgetésünk elejére, nagyon-nagyon más mindenkinek a stratégiája, még a közeli országoknak is különböző geopolitikai pozíciójuk van. Fel kell tehát mérnünk, hogyan tudjuk harmonizálni a stratégiáinkat.

A különbségre példa – ahogy már érintettük –, hogy Lengyelország inkább tart Oroszországtól, míg a magyar kormány azt mondja, hogy pragmatikus viszonyra törekszik az oroszokkal.

Oroszország megítélésében biztonságpolitikai szempontból nincs különbség köztünk Lengyelországgal. A történelmi tapasztalat más. Az elmúlt három-négyszáz évben nemegyszer kerültünk abba a helyzetbe, hogy káosz lett a régióban, és Oroszország katonai erővel jelent meg rendezőként.

Lebecsülni azt a képességét, hogy hatással van erre a régióra, és feltenni a stratégiánkat arra, mintha nem létezne vagy egy teljes elutasításra, az a magyar történelemben sosem vezetett eredményre. Vannak olyanok, akik ideig-óráig pillanatnyi érdekek alapján jönnek és mennek ebben a régióban, de az egyértelmű, hogy a környező nagyhatalmak – Németország, Oroszország és Törökország – befolyással fognak bírni a térségre. Ez egy olyan tény, amelyet nem figyelembe venni botorság.

2018 óta mintegy 220 milliárd forint értékű hadiipari hazai beruházásról született döntés. Melyek ezek közül a legfontosabbak?

A hadiipar nem pusztán csak a fegyverek gyártásáról szól, hanem vannak partneriparágak is, amelyekre komoly kihatása van. Ilyen a repülőgépipar, ahol átfedés van a katonai és a civil alkalmazások között. A V4-es együttműködés jó példája annak, hogy egy magyar befektetői csoport szerezte meg a jogot a cseh Aero Vodochody repülőgépgyártó vállalat megvásárlására. A gyulai Airbus-üzemnek az előzménye szintén egy haditechnikai beszerzés volt. De vannak klasszikus hadiipari beruházások is, mint a Lynx-harcjárműgyár Zalaegerszegen, illetve a magyar állam és a német Rheinmetall által létrehozott vállalat hadiipari gyárának kaposvári építése.

Nyírteleken radartechnológia előállítására alkalmas üzemet szeretnénk létrehozni, a kiskunfélegyházi régióban pedig a kézifegyverek és tartozékainak gyártása, illetve fejlesztése zajlik. Budapest köré integrálódnak az elektronikai, kiberbiztonsági és rádiótechnikai fejlesztések. Reméljük, hogy ennek elemei összeállnak az év végére. Végül, de nem utolsósorban Várpalota környékén jön létre Európa legmodernebb robbanóanyaggyára, és ehhez kapcsolódóan éled fel a közepes és nagy kaliberű lőszerek gyártása is.

A közelmúltban létrehozott állami tulajdonú Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. hogyan segíti a védelmi ipar fejlesztését?

Magyarországon szinte teljesen az enyészeté lett a hadiipari termelés a 2010-es évekre. Azért döntöttünk egy holding létrehozása mellett, hogy a klasszikus hadiipari és határterületi civil szektorban lévő állami vállalatok fejlesztéseit, piaci mozgásait harmonizáljuk, szinkronizáljuk. Az ehhez szükséges szerteágazó képességekkel Palkovics László miniszter úr tárcája rendelkezik, ezért kerültek az irányítása alá a védelmi iparhoz kapcsolódó állami cégek. Hiszek abban, hogy a szükséges integrációt a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. menedzsmentje végre tudja hajtani.

A Palkovics László vezette Információs és Technológiai Minisztérium szerint „a nemzetközi gyakorlatban egyre jellemzőbb az innovatív technológiák kettős, katonai-civil felhasználása”. Magyarországon ez milyen lehetőséget jelent?

Közhellyé vált, hogy az ipari kutatás-fejlesztéseknek a hadiipar a motorja. Bizonyos szegmensekben ez valóban így van, de ez mára már nem teljesen igaz. Ma azt látjuk, hogy például a távközlési, elektronikai fejlesztésekben a civil szektor sokkal előrébb van, és onnan szállítják az új megoldásokat a hadiiparba. A napokban volt hír, hogy egy magyar befektetői csoport opciós jogot szerzett az Amos műholdakat tulajdonló izraeli Spacecom cég többségi tulajdonának megvételére. Ez egy akkora mérföldkő az űriparba való belépésre, amelyről néhány évvel ezelőtt nem is álmodhattunk. Az űriparral együtt meg fog érkezni egy olyan technológia az országba, amely hatással lesz a hadiipari fejlesztéseinkre is. Befolyásolni fogja a már most meglévő védelmi, valamint a kapcsolódó civil technológiájú cégeink fejlesztési képességeit is.

Kik lehetnek ellenérdekeltek abban – akár a régióban –, hogy Magyarország fejlessze a hadiiparát?

A hadiipar egy erőteljes versenynek kitett iparág, ki intenzívebben, ki kevésbé erőteljesen éli meg a versenyhelyzetet velünk szemben. Nehéz harmonizálni a különböző országok stratégiáit, a visegrádi négyekkel ennek teszünk eleget.

A régión belüli és az uniós kapcsolatokon túl milyen nemzetközi együttműködésre van még lehetősége hazánknak?

Törökország egy NATO-n belüli partnerország. Nem jó, amikor politikai vitákat próbálnak belekeverni a katonai együttműködések kérdésébe. Sok minden miatt lehet vitája az európai tagállamoknak Törökországgal, de van egy világos együttműködésünk a NATO-ban. Nagyon reméljük, hogy nem fogják elriasztani az egyéb viták Törökországot a NATO-tagságtól. A szövetség vezető hatalmai között is vannak, akik pragmatikusan értékelik a Törökországgal való együttműködést. Törökország biztonsága, stabilitása egyértelmű kihatással van a Balkánra és a Közel-Keletre. Ismét hangsúlyozom, hazánknak az a célja, hogy lehetőség szerint fenntartsuk a békét a Balkánon. Segítsünk azoknak az országoknak, amelyek a béke fenntartásában érdekeltek.

Aktuális kérdés Magyarországon is a Kínához fűződő viszony. Jelenthet-e biztonságpolitikai szempontból fenyegetést?

Katonailag nem játszik semmilyen szerepet a régióban Kína, gazdasági értelemben igen. Az egy teljesen másik beszélgetés témája, hogy jelenleg a világ nagyhatalmainak a versenyfutása a jóléti társadalmaknak a fenntartása érdekében folytatott piacszerzésről szól. Ez több vitát is generál. Hogy Magyarországnak mennyire kell belesodródnia ezekbe a vitákba és mennyire kell mások érdekét szem előtt tartania, fontos kérdés. Azt gondolom, hogy nekünk elsősorban a magyar érdekeket kell szem előtt tartanunk. Katonai értelemben világos az a határvonal, amelyet a NATO-tagság kijelöl.

A NATO-ban lévő nagyhatalmak is intenzív gazdasági együttműködést folytatnak Kínával. Köztudott, hogy komplett karbonsemleges programok finanszírozását, illetve ad absurdum nemzetközi katonai műveletek végrehajtását is időnként kínai pénzügyi forrásokból finanszíroznak.

A legutóbbi brüsszeli NATO-csúcstalálkozón – hasonlóan az elmúlt évekhez – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy Magyarország 2024-ig teljesíti a NATO felé a kétszázalékos védelmi ráfordítást. Hogy áll a szövetségnek ígért vállalással hazánk?

A két százalék nem légből kapott szám. Kevesen tudnak róla, és számomra is döbbenetes volt, amikor elkezdtem mélyebben megismerkedni a tényekkel, hogy valójában a Varsói Szerződés keretében lévő haditechnikai eszközök fölényben voltak az akkori NATO kezében lévő európai fegyverrendszerekkel szemben. A Varsói Szerződés a rosszul kiszámított gazdasági befektetések miatt vesztette el a versenyt. Többet költöttek a haditechnikai eszközeikre, mint amennyit a gazdaság elbírt. A NATO elemzői azonban gondosan kiszámolták, hogy egy ország GDP-jének két százaléka a fegyverzeti kiadásokra még nem borítja meg a gazdaság növekedését.

A Trump-kormányzat alatt felmerült a négyszázalékos elvárás is.

Volt erre kísérlet, ez inkább hadiipari lobbi volt, de a NATO szakértői nem támogatták. Persze egy olyan nagyhatalom, amelyik uralja a világpiacokat és rengeteg profitbevétele van, máshogy számol. Gyakran kérdeznek arról, hogy fegyverkezünk-e, miközben Magyarország jóval két százalék alatt költ.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy idén 1,6 százalék, jövőre 1,87 százalék lesz a védelmi ráfordítás.

Romániát, Szlovákiát vagy Lengyelországot nem kérdezik, hogy fegyverkezik-e, pedig jóval két százalék felett költöttek. Szlovákia most nem, de volt egy időszak, amikor egy beszerzése miatt két százalék fölé ugrott az elmúlt öt évben. Látni kell, hogy a védelmi kiadások szintjének növekedése európai trend. Nem mindegy viszont, hogyan és mire költjük ezeket a forrásokat. Azt gondolom, hogy a haderőfejlesztés eddigi eredményei bizonyítják, hogy Magyarország hatékony és koherens elképzelésekkel rendelkezik, amelyeket sikeresen hajtunk végre.

Korábban a fegyverkezés helyett inkább az volt a kérdés: mire lenne képes a Magyar Honvédség, ha Magyarországot megtámadnák?

Láthattuk, hogy pillanatok alatt alakult ki konfliktus a Krím félszigeten és háború vagy akár katonai feszültséget is keltő illegális migráció a Balkánon. Azt mondani, hogy az ilyen konfliktusoknak az esélyét nulla százalékra tesszük, egy rendkívül felelőtlen és rövidlátó politikai kijelentés lenne. Ha mégis számolunk vele, de azt gondoljuk, hogy kivárhatjuk, amíg egy politikai döntéshozatal során majd hónapok múlva megérkezik a segítség, amíg összeszedik a csapatokat, harmonizálják a működésüket, kitalálják az irányítási rendszert, szintén felelőtlenség a saját családunkkal, honfitársainkkal és az országunkkal szemben.

Mindenki nyugodtan alhat, nem költünk többet a haderőfejlesztésre, mint amennyit az ország gazdasági teljesítőképessége elbír. A pénzügyminiszterrel felállítottunk egy pályát, amely szerint lépcsőzetesen, egyenletesen fogjuk elérni a két százalékot 2024-re. Ebből a kontrollált pénzügyi erőforrásból hoztuk ki mindezt a látványos eredményt az elmúlt években.

(Borítókép: Maróth Gáspár. Fotó: Gombkötő Emma / Index)