Vádat emeltek a korrupció miatt menesztett volt helyettes államtitkár ellen

2021.06.29. 14:15

Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt helyettes államtitkár és három társa ellen – áll a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében

A közlemény ugyan nem nevezi nevén az érintett személyt, azonban egyértelműen megállapítható belőle, hogy Nagy Jánosról, az Agrárminisztérium decemberben menesztett földügyekért felelős helyettes államtitkáráról van szó. A politikus ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt rendeltek el nyomozást.

A vádirat lényege szerint Nagy János 2020 nyarán egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozóval abban állapodott meg, hogy kapcsolatainak felhasználásával támogatja a cégcsoport által már üzemeltetett és egy tervezett mezőgazdasági vállalkozást a szükséges állami földterületek használati, illetőleg tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében is. 

Nagy János mindezért az újonnan létrehozott cég öt százalékos tulajdonrészét akarta, és meg is szerezte.

Az ügyészség egy másik esetet is felidéz. Eszerint a volt helyettes államtitkár és egy közvetlen irányítása alá tartozó osztályvezető előzetesen azt fundálták ki, hogy jogtalan előnyre tesznek szert egy gazdasági társaság bevonásával, tanulmány elkészítésére irányuló pályázat kiírásán keresztül. A terv szerint valódi verseny nélkül, a Nagy János által előre meghatározott nyertes cég helyett az osztályvezető készítette volna el a tanulmányt, amelyet később jóvá is hagyott volna. A megbeszéltek szerint a vállalkozónak kifizetendő tízmilliós összeget hármuk között osztották volna fel. A szerződéskötés azonban végül a keretösszeg hiányára való hivatkozással elmaradt, a kiírt pályázatot pedig visszavonták.

Nagy János tavaly december elsejétől a lakás elhagyását engedélyhez kötött bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt. A kényszerintézkedést a bíróság a védői indítványnak helyt adva megszüntette, amely végzés ellen, a bűnügyi felügyelet fenntartása végett a nyomozó ügyészség azonban fellebbezést jelentett be. A volt osztályvezető és a két vállalkozó szabadlábon védekeznek – írta közleményében az ügyészség.



  • Hírek
  • Bankszámla