![Leporolt akták](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/leporolt_aktak.png)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=rfrlmvqmax&fastid=gghsqllktxqyognjopjddfbzhklp&nc=0)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétsége miatt folytatott eljárást egy fővárosi férfival szemben, aki a gyanú szerint 2019. november 4-én egy kőbányai étterem parkolójában tört fel egy gépkocsit, majd abból egy női táskát és az abban elhelyezett okmányokat, pénzt és mobiltelefont tulajdonított el. Az egész eseményt rögzítette egy biztonsági kamera.
A megalapozott gyanú szerint a férfi megvárta, amíg a mellé parkoló másik járműből kiszálltak, lezárták, és őrizetlenül hagyták. Ekkor közelebb gurult a járműhöz, majd az ablakon kinyúlva betörte a másik autó utas oldali hátsó ablakát, és anélkül, hogy elhagyta volna a kocsit, egyszerűen átnyúlt az autóban hagyott holmikért, és elhajtott.
A rendőrök azonosították a 25 éves V. Viktort, majd 2020. november 12-én előállították a X. Kerületi Rendőrkapitányságra. Kétrendbeli, szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
V. Viktor a bűncselekmény elkövetését elismerte, bővebb magyarázatot azonban nem adott tettére. A X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére – közölte a rendőrség.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM