Magyarország készen áll a harmadik oltásra

2021.07.09. 20:19

Korábban a Pfizer tudományos vezetője, Mikael Dolstein azt mondta, a koronavírus elleni vakcinájuk harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta-variánsával szemben is, és már meg is kezdték a tárgyalást az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer veszélyhelyzeti alkalmazásáról. Az ATV Híradó ennek apropóján megkérdezte a Koronavírus Sajtóközpontot, hogy Magyarországon lehet-e számítani újraoltási kampányra.

Erre azt válaszolták, hogy

Magyarország készen áll a harmadik oltás beadására, ha azt a nemzetközi és hazai orvostudomány is egyöntetűen javasolni fogja.

Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott,  a harmadik oltással azért óvatosak, mert nem tudni, hogy annak milyen hatása lenne. Ő azzal foglalkozik, hogy a gyógyszergyártók vállalják-e a felelősséget azért, ha beadják a harmadik oltást, és annak nem kívánt következményei lesznek.

Lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor lehet harmadik oltást adni, de ez még nem az

– jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott múlt heti interjújában.

Oroszország fővárosában, Moszkvában már el indult a harmadik oltási kör kampánya, és a brit miniszterelnök, Boris Johnson is beszélt már arról, hogy ősszel újabb oltási kampány indul, amelynek célja az első két dózist erősítő harmadik – booster – oltás beadása a legveszélyeztetettebb lakossági csoportoknak.