Egy ház, ahol együtt él volt drogos, egykori rab és a többi lakó

“A Válaszút egy olyan hely, ahol lehetőség van találkozni, kapcsolódni, megpihenni, erőt meríteni” – hirdeti magáról a Magyarországi Református Egyház XII. kerületi Drogkonzultációs Irodája, melyet a kilencvenes években lelkész hallgatók hoztak létre azzal a szándékkal, hogy Ráckeresztúr mellett Budapesten is legyen egy olyan hely, ahol fogadni tudják a kábítószerfüggőket. Ebből nőtte ki magát a Válaszút Misszió, amely nem véletlenül kapta ezt a nevet. Úgy tartják, hogy aki ide betér, egy komoly válaszút előtt áll, a kérdés csak az, hogy végül mi győz, az élet vagy a halál.

Név és egyéb adatok megadása nélkül bárki bemehet józanodni, beszélgetni, túléléshez szükséges élelmet, ruhát kérni, de terhességi tesztet és óvszert is adnak szükség esetén.

A helyi segítők eseménynaplót írnak arról, hogy ki milyen eszközt vitt el, legyen az egy fecskendő, kupak, szűrő, krém, vagy tisztító kendő. Ebbe a füzetbe azonban elég egy, a rászoruló által választott álnevet feljegyezni. “Csöves”, “Csiga”, “Dollár” – többek közt ilyen neveket választottak azok, akik a közelmúltban megfordultak ebben a különös hangulatú házban. Természetesen vannak visszajárók is, amikor a helyszínen jártunk, épp összefutottunk egyikükkel. A magát csak Roy Khanként, a híres norvég énekesként emlegető ötvenes férfi - ha csak teheti -, betér ide enni, józanodni. Amikor megkérdeztük, hogy milyen szert használ, csak annyit, felelt:

én csak egy rossz alkesz vagyok, a drogokat utálom.

A Krisztina körút 5. szám alatt található épületben az ártalomcsökkentésre is komoly figyelmet fordítanak, ami azt jelenti, hogy az intravénás szerhasználóknak steril fecskendőt biztosítanak, a használt eszközöket pedig begyűjtik, majd biztonságos körülmények között elszállítják.

Selmeczi Lajos, a Válaszút Misszió intézményvezető lelkésze az Indexnek elárulta, hogy noha az elmúlt tíz évben egyértelműen népszerűbbé váltak a különböző dizájner drogok, a mai napig megvannak azok a klasszikus szerhasználók, akik intravénásan heroint, speedet lőnek be maguknak. Legutóbb épp 38 500 darab fecskendőt vásároltak nekik.

A járvány alatt a sok hasonló tevékenységet folytató intézmény bezárt, de mi úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a munkát, a tűcsere programot a pandémia legkeményebb heteiben is megoldottunk, méghozzá úgy, hogy  intézményi autónk csomagtartóiból osztottuk a steril fecskendőket. Meglehetősen sokan kerestek minket ebben az időszakban

– mondta lapunknak az intézmény vezetője, aki azt is elárulta, hogy mi állhat a jelenség hátterében.

Úgy gondolom, hogy a járvány mindannyiunkat megviselt mentálisan, és ez fokozottan igaz a szenvedélybetegekre. A folyamatos bizonytalanság, a félelem, valamint az ingerszegény karantén adta környezet tökéletes táptalaj volt ahhoz, hogy a drogok még inkább felértékelődjenek

– mondta Selmeczi Lajos.

A Válaszút Misszió a házban egy támogatott lakhatási programot is működtet, amit főként rehabról kikerült fiatalok vesznek igénybe. Az intézményvezető szerint ez azért egy jó lehetőség, mert a rehabon megtanult viselkedési formák begyakorlása a külvilágban sokszor nehézségekbe ütközik,  ott ugyanis sokkal nagyobb a társadalom részéről az elvárás.

Azt szoktam mondani, hogy a rehab egyfajta edzőterem, vagy laboratórium, ahol a függők megismerhetik önmagukat, szembe nézhetnek a legnagyobb félelmeikkel. A igazi próbatétel azonban csak akkor következik, amikor onnan kikerülnek, és helyt kell állni a való életben

– mutatott rá a mentálhigiénés szakember.

Az Index pünkösdkor a ráckeresztúri drogrehabon járt. Ott találkoztunk Marcival, aki azóta már befejezte a terápiát, így egy hete átkerült a XII. kerületi egységbe. Nagyon megörült, amikor másfél hónap után ismét megpillantott bennünket, rögtön el is mesélte a saját történetét.

"Tizenkilenc évesen kezdtem anyagozni, füvet, ópiátokat, heroint, dizájner drogokat, és alkoholt használtam. A kíváncsiság hajtott, kellett valami plusz. 

Ráckeresztúron fontos része volt a mindennapoknak a vallás, ez az ami nekem is segített„ – mondta a fiatal férfi, aki fél évig szeretne ezen az átmeneti helyen élni. Korábban egyébként újságírást tanult, és egy filmgyárban is dolgozott.

“Jelenleg itt az intézményben tevékenykedem, kávét főzők és ételt készítek azoknak, akik az itt működő fogadóba betérnek alacsonyküszöbű ellátásra. A munkámért cserébe kapok szállást, de idővel szeretnék a saját lábamra állni, és könyvet írni„ – mesélte Marci.

A támogatott lakhatási programot a rehabról kikerülők mellett a börtönből szabadulók is igénybe vehetik. Így futottunk össze az udvaron Attilával, akinek korábban szintén szerhasználati problémái voltak.

Húsz hónapot ültem egy erőszakos bűncselekményért. A szabadulás óta itt élek, jelenleg karbantartóként dolgozom a házban. Korábban ökölvívással foglalkoztam, a jövőben gyerekeknek szeretnék edzéseket tartani

– számolt be terveiről Attila.

Különös helyzetben vannak azok a lakók, akik a Válaszút Missziótól függetlenül ebben az épületben élnek. Az egyik tulajdonos lapunknak elárulta, hogy bár olykor vannak kisebb nézeteltérések, nem szívesen költözne el.

“37 éve élek itt, ha úgy tartja kedvem behúzódom a lakásomba, ott jól el vagyok. Ettől függetlenül sokat beszélgetek az ide bekerült srácokkal, vannak köztük rendesek. Szerencsére a belső kertet soha nem bántják, sőt, ha úgy alakul, még a virágokat is meglocsolják. Nem mondom, hogy fenékig tejfel itt az élet, de amennyire csak lehet, megbarátkoztam a helyzettel„ – tette hozzá a lakó.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)