Az immunológus cáfolja Gulyás Gergelyt: Ha nincs antitest, sejtes immunitás sincs

2021.07.18. 20:35

Teljesen egyértelmű választ kapunk a védettséget illetően abból, hogy valakinek van-e, vagy nincs antitestje – jelentette ki Falus András immunológus, cáfolva ezzel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, aki korábban azt mondta, felelőtlenség tesztelni, mert az nem ad választ arra, hogy valóban alakult-e ki védettség, vagy sem.

Sokan kíváncsiak arra, hogy a koronavírus elleni védőoltásokat követően kialakult-e megfelelő mértékű védettség, főként az idős korosztályban. Szerepe lehet ebben annak, hogy noha több mint 850 ezer embert oltottak be a kínai Sinopharm vakcinával, s bő 90 százalékuk idős korú, egyre több jel mutat arra, hogy számos esetben nem alakul ki érdemi védettség a betegséggel szemben. Ezt erősítette meg az ATV-nek nyilatkozó Falus András is, aki szerint „több nagyon korrekt vizsgálat” eredménye szerint is körülbelül 30-40 százalékban nem alakul ki védettség a 60 év felettieknél a két Sinopharm-oltás után sem.

A negatív antitestszint-teszttel rendelkezőknek már egy több mint 6500 tagot számláló Facebook-csoportja is van, amit azt követően hozott létre Englohner Beáta, hogy kiderült: édesanyja szervezetében sem alakult ki antitest a kínai oltás után. 

Próbáltuk a háziorvossal, a népegészségügyi központtal, mindenkivel felvenni a kapcsolatot, és mindenhol elhárító és nem igazán pozitív válaszokat kaptunk

 – számolt be. Gulyás Gergely is hasonló hozzáállást tanúsított, ugyanis az ATV azon kérdésére, hogy mit javasol azoknak a 60 év feletti időseknek, akiket a kínai vakcinával oltottak és nincs védettségük, annyit felelt:

Azt, hogy semmiféleképpen ne tekintsék virológiai szakértőnek a balliberális újságírókat.

A Facebook-csoport tagjai szeretnének kimaradni a pártpolitikából, mint közölték, van köztük ellenzéki, és Fidesz-szavazó is, de ez teljesen lényegtelen a védettség megléte vagy hiánya szempontjából.

Gulyás Gergely egyebek között azzal érvelt a Sinopharm-oltás mellett, hogy annak alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is jóváhagyta, csakhogy valójában a kínai vakcináról szóló dokumentációjában éppen azt írta a WHO, hogy a 60 feletti korosztálynál alacsony szintű a bizalom, mivel nincs vizsgálati eredmény.

Nem is volt benne a fázis háromban a 60 év feletti népesség. Maguk a kínaiak azt az alkalmazási utasítást adták, hogy 59 évig javasolják a vakcinájukat

 – hívta fel a figyelmet Falus András immunológus.

Korábban előbb a Semmelweis Egyetem, majd a Fővárosi Önkormányzat jelentette be, hogy ingyenes ellenanyag-szint vizsgálatot indít. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora közölte, kapacitástól függően, térítésmentes ellenanyagszint-vizsgálatot biztosítanak azoknak, akik a kétdózisú védőoltás mindkét adagját megkapták már, és azóta eltelt legalább két hét, illetve ezt követően ellenanyag-vizsgálaton estek át, amelynek eredménye negatív lett. Karácsony Gergely főpolgármester pedig arra emlékeztetett, sokan vannak, akiknél a kínai Sinopharm-vakcina semmiféle ellenanyagot nem termelt, így az aggodalmak tisztázására ingyenes antitest-vizsgálatot biztosítanak a 60 évesnél idősebb budapestiek számára. Ennek első, a főpolgármester által közzétett eredményei szerint a kínai oltás mintegy 23,9 százalékban nem termelt antitestet, míg az összes többi, Magyarországon engedélyezett vakcina esetében sokkal jobbak a mutatók. 

Gulyás Gergely korábban kijelentette, hogy az antitest-tesztelés felelőtlenség, mert állítása szerint nem ad választ arra, hogy valóban alakult-e ki védettség, vagy sem. Emellett Novák Katalin is arról beszélt, hogy a kormány nem fog „ellenanyagot méregetni,” arra hivatkozva, hogy „rendkívül összetett és sokféle az a módszer, ahogy ezt az ellenanyagszintet mérni lehet”.

Falus András immunológus szerint viszont ezzel szemben a helyzet az, hogy teljesen egyértelmű a válasz abból, hogy valakinek van-e, vagy nincs antitestje. Közölte továbbá,

enyhén szólva tudatlanságra utal, amikor azt hallottuk, hogy lehet, hogy ellenanyag nincs, de T-sejtes immunválasz lesz. Nem! Ez párhuzamosan, többé-kevésbé párhuzamosan megy

 – szögezte le.