Vannak 10-11 éves gyerekek, akik olyan traumát éltek át, hogy még mindig bepisilnek

Kapaszkodó programja keretében az Ökumenikus Segélyszervezet országszerte húsz helyszínen háromezer gyerek felzárkózását segíti hátrányos helyzetű térségekben. Mintegy félezren napi szinten járnak a programjaikra, és emellett ott vannak azok a menedékházak is, ahova a gyerekeket családostul fogadják be, ha valamelyik szülő bántalmazza őket, természetesen az erőszakos rokon kizárásával.

ezekből hármat az ökumenikusok üzemeltetnek. A gyerekek rendszerint az orvos, a védőnő, a családsegítő vagy az iskola közvetítésével jutnak el hozzájuk, de saját ambulanciájuk, krízistelefonjuk és honlapjuk is segítséget jelent a családon belüli erőszak elszenvedőinek. 

A segélyszervezet szociális igazgatója az Indexnek elmondta, hogy a hozzájuk kerülő gyerekek többsége szegény családokból származik, rossz lakhatási körülmények között él, nemritkán szegregáltan. Harmaduk ráadásul valamilyen fizikai vagy lelki erőszak után kerül a látóterükbe.

Vannak 10-11 éves gyerekek, akik olyan traumát éltek át, hogy még mindig bepisilnek – festette le a helyzetet Rácsok Balázs. A három menedékházukban általában 30–40 gyerek és kísérői számára biztosítanak féléves lakhatást, hogy közben a bántalmazott fél kiutat találhasson brutális élethelyzetéből. Ilyen esetekben sok gyerek kerül felnőttszerepbe, amikor neki kell a hiányzó apa vagy anya helyét betöltve vigyáznia kisebb testvéreire vagy akár a szülőjére.

Ilyenkor nyáron őket is megpróbálják kiszakítani ebből a szerepből és mintegy ezer társukkal élményt nyújtó táborokban feledtetni a hétköznapok megrázó emlékeit. Négy bentlakásos és hat napközis táborban egyhetes turnusokban kapcsolódhatnak ki a gyerekek a szürke hétköznapokból.

A Somogy megyei Kastélyosdombón található Esélytáborban a nyaralásé a fő szerep, de emellett itt is nagy hangsúlyt fektetnek a felzárkózást segítő fejlesztő programokra. Minden hétnek saját tematikája van a zenétől kezdve a népművészeten és a sporton át egészen a ma oly divatos robotikáig. Ez azt jelenti, hogy a szórakozás mellett minden napra jut másfél óra komolyabb program, persze az is játékos keretek között, esténként pedig egyórás önismereti foglalkozás.

Ennek a hétnek a témája a zene, öt napon át a különböző zenetörténeti korszakokba kalauzolták el a tábozorókat Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész mentorálásával. Őt épp egy rövid szünetben sikerült mikrofonvégre kapni, amikor fürödtek a gyerekek, akik közül egyébként a legtöbben először találkoztak komolyzenével, vagy ha találkoztak is, nem is tudták, hogy klasszikus zenét hallanak.

Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájáról azt gondolták, hogy a Tom és Jerry zenéje

– mesélte a ZeneVarázslat program megálmodója, aki azonban néhányukban így is meglátta a lehetőséget, hogy a zenetanulás útjára lépjen akár élethivatásként. Volt olyan köztük, aki a felhangzó akkordok hatása alatt azt kérdezte tőle, meg tudná-e tanítani péntekig zongorázni. Akkor álltak ugyanis színpadra a közös produkciójukkal, amit az eltelt öt napban raktak össze.

Ha ennyi idő nem is elég, a példa azt mutatja, hogy van miért dolgozni. Várnagy Andreának a zenetáborban két lánya is segítségére volt, akik közül a kisebbik, Lili a Zeneakadémia első évfolyamos hallgatója, és a világon egyedülállónak mondható anya-lánya négykezes páros másik tagja. A nagyobbik lány, Laura nem zenész, de így se szakadt túl messzire a művészetektől: a Színműre jár, és az ott tanultak segítségével a drámapedagógia eszköztárát állította hadrendbe a gyerekek megsegítésére. A zenei tematikájú hét programjába több napra bekapcsolódott Wolf Kati énekes, az Ökumenikus Segélyszervezet ismert önkéntese is.

A segélyszervezet által kínált „kapaszkodóra” egyébként nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen a pandémia hónapjai alatt sok gyermek esetében tovább nőttek a hátrányok, sok család került még nehezebb helyzetbe. A nyári táborok és napközis foglalkozások azért is jók, mert a gyerekek pótolni tudják mindazt a közösségi élményt, amitől megfosztotta őket a járvány.