Ellenzéki képviselők mégis összehívják a nemzetbiztonsági bizottság ülését

2021.07.21. 15:26
Molnár Zsolt és Ungár Péter képviselőtársaimmal úgy döntöttünk, hogy összehívjuk a Nemzetbiztonsági bizottság ülését – közölte Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke.

A Pegasus-ügyként ismert lehallgatási botrány kirobbanása után jelezte a három ellenzéki képviselő, hogy rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik. A Fidesz-frakció azonban közölte, szerintük nem indokolt a bizottság összehívása.

A Fidesz már jelezte hétfőn, hogy nem jön el, de Pintér Sándor azt nyilatkozta, szívesen áll a bizottság rendelkezésére, ha zárt ülésen tud beszélni. Én arra kértem az imént a bizottság fideszes és KDNP-s tagjait, hogy ne akadályozzák a készséges belügyminisztert és tegyék lehetővé, hogy határozatképes legyen az ülés

– fogalmazott Stummer János a szerdai közleményében, amelyben közzétette a bizottság fideszes alelnökének küldött levelét:

„Tisztelt Halász János Alelnök úr!

Érdeklődéssel olvastam a hétfői napon Ön által jegyzett közleményt, amelyben politikai hangulatkeltésnek minősíti a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívását célzó kezdeményezést.

Mivel az Ön nyilatkozatát követően Magyarország Kormányának tagjai, nevezetesen Pintér Sándor és Szijjártó Péter is pozitívan nyilatkozott a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén való személyes részvételüket illetően, én arra kérem Önt, fontolja meg álláspontjának megváltoztatását és a Fidesz-KDNP pártszövetség képviselői is vegyenek részt a bizottság soron következő ülésén.

Kérem biztosítsák az ülés határozatképességét, hogy az ülésre meghívót kapó Pintér Sándor belügyminiszter szándékainak megfelelően zárt ülésen tájékoztathassa közös bizottságunkat a "megfigyelési ügy" általa ismert körülményeiről.

Még a mai nap folyamán megtörténik részemről a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívása. Kérem képviselőtársaival ne akadályozzák a belügyminisztert, hogy a magyar titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzéséért felelős Nemzetbiztonsági bizottságot - így Önöket is – informálhassa.

Konstruktív válaszában bízva,

Stummer János”

A Nemzetbiztonsági bizottság elnöke hétfőn az Indexnek azt mondta, érzése szerint a lehallgatási botrány a magyar Watergate-botránnyá nemesül, és az, hogy mekkora ügy lesz belőle, „függ attól is, hogy milyen további információk látnak napvilágot, a közvélemény mekkora nyomást tud gyakorolni a kormányra, és a nyilvánosságban mekkora rengéseket kelt”.

Kapcsolódó

Arról is tájékoztatta lapunkat, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés, jogosulatlan adatkezelés és az információs rendszerek megsértése miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Belföld
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok

A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.

17 perce

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

2 órája

  • Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér

Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.

2 órája

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

6 órája

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

3 órája

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt

Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.

1 órája

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

2 órája

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

6 órája

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20

  • Belföld
Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Meghalt egy férfi egy péceli buszbalesetben

Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.

március 1., 13:02

  • Címlapon
A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát

A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát

A remek teljesítménye után kizártnak tűnik, hogy együttese meg tudja őt tartani.

1 órája

  • Belföld
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz hivatali visszaélés miatt

A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.

március 1., 12:55