Trágár szitokáradat, online lincselés, rögtönítélő bíróság

Nemrégiben Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja tett feljelentést azután, hogy több fenyegető tartalmú üzenetet is kapott a Facebookon keresztül. A rendőrség egy napon belül elfogta az elkövetőt, aki, mint kiderült, az édesanyja profiljával garázdálkodott. A napokban Rónai Egon, az ATV műsorvezetője osztotta meg, hogy egy „lelkes rajongója” milyen káromkodásokkal teli, gyűlölködő üzenetekkel bombázza. Korábban Füssy Angéla, a PestiSrácok újságírója is egy durva, facebookos inzultus miatt tett feljelentést: súlyosan megfenyegették őt és a kisfiát is.

Elég csak megnézni a közszereplők nyilvános Facebook-oldalait, a bejegyzéseik alatt is tucatjával találunk olyan hozzászólásokat, amelyek semmiképpen sem férnek bele a kulturált véleménynyilvánításba, sokkal inkább vérgőzös indulatokról árulkodnak. Az sem ritka, hogy az ilyen felhasználók a saját nevükkel és arcukkal ragadnak billentyűzetet, nem törődve azzal, kik és mennyien lehetnek tanúi kivetkőzött mivoltuknak.

A digitális pszichológiával foglalkozó pszichológiai tanácsadó, Villányi Gergő „Miért vagyunk ilyen agresszívek online?” címen tartott előadást júliusban, a Budapesti Pszichológiai Napok (Pszinapszis) keretében. Most az Index kérdéseire válaszolva tárja fel az online agresszió hátterét.

Online térben csökken az empátia

Villányi Gergő szerint az online térben, így a közösségi oldalakon is a viselkedésünkre olyan tényezők hatnak, amelyeknek a működésével vagy a létezésével még mindig sokan nincsenek tisztában. Elsőként John Suler amerikai pszichológus írta le 2004-es tanulmányában ezeket a mechanizmusokat.

Az online világban láthatatlannak érezzük magunkat, hiszen el tudjuk rejteni a személyazonosságunk egy kamufotóval vagy -névvel, ezáltal pedig sebezhetetlennek is gondoljuk magunkat, vagyis nem kell azzal foglalkoznunk, hogy a szavainknak milyen következményei vannak. Ha nincsen következmény, és nem lehet minket tetten érni, akkor szinte bármit megengedhetünk magunknak viselkedés terén. Ezen az sem segít, hogy a képernyőkön keresztül nem érezzük a másik embert élő, lélegző, érző lénynek

– fejti ki Villányi Gergő.

Ennek következménye, hogy beindul a dehumanizáció, vagyis az emberi mivoltától való megfosztás lelki folyamata, csökken az empátia. Ezek a tényezők akkor is igazak, ha névvel, arccal szólunk hozzá és nyilvánítunk véleményt.

Emellett aszinkron kommunikálunk online, vagyis az élő beszéddel szemben percek, órák, de akár hónapok is eltelhetnek egy válasz vagy reagálás között, és ez is távolságot, űrt okoz mind lelki, érzelmi, mind annak felmérése terén, hogy tetteink mit okoznak – mutat rá a pszichológiai tanácsadó.

Az online tér és a közösségi platformok bátrabbá teszik a felhasználókat: a következmények alól mentesülés vagy a láthatatlanság pontosan olyan, mint amikor a tömegben valaki eltűnik.

A tömeg pszichológiája is nagyon sok hasonlóságot mutat az online térben való viselkedés elemeivel

– teszi hozzá Villányi Gergő. Eltűnik a felelősség, nem látni a tettest – „Ki dobta el a téglát száz ember közül?” –, és az érzelmek hullámzása is „beszippantja” az egyént.

Online bántalmazás esetében még gyakran hallani azt a reakciót és »megoldási javaslatot«, hogy ki kell kapcsolni a monitort, be kell zárni az adott böngészőablakot, és ennyi, kész, mintha mi se történt volna. Abba mintha senki nem gondolna bele, hogy a baj megtörtént, az érzelmi sérülés, a trauma pedig nem csukódik be parancsra, vagy tűnik el nyom nélkül

– hívja fel a figyelmet a pszichológiai tanácsadó.

Szemtől szemben elpárolog a bátorság

Mintha csak a középkori lincselés modern változatát teremtette volna meg az online tér: a hozzászólásoknál vagy bizonyos hírek alatt tömegével találkozni olyanokkal, akik halálbüntetést, „szemet szemért” elvet vagy akár kivégzést emlegetnek.

Emlékezetes történet, amikor pár éve egy kisfiú butaságból és figyelmetlenségből megölt egy vemhes szurikátát. A hír alatt a szülőket, a kisfiút is rögtönítélő bíróság elé citálta volna a tömeg, és válogatott kínzásokat helyezett előtérbe, ez állította volna csak vissza az igazságérzetét sokaknak. Mindez azonban online történt – a valóságban, élőben ezen emberek 95 százaléka meg se szólalt volna, ha egyedül ott áll a mondanivalójával. Németországban volt pár éve egy műsor, ahol halálos fenyegetéseket kapott egy hölgy, és megszervezték, hogy a kommentelők élőben találkozhassanak vele, a szemébe mondhassák azt, amit leírtak. Egyikük sem tette meg, zavarban voltak, tereltek, kellemetlenül érezték magukat

– idézi fel Villányi Gergő.

A pszichológiai tanácsadó szerint az online gyalázkodók és fenyegetők azért nem gondolnak a következményekre, mert sokak fejében az „internet” még mindig egy másik dimenzió, ahol „azt sem tudjuk, mi történik, azt sem tudjuk, ki hol jár”.

A valóság azonban az, hogy nyomon követhetőek vagyunk, és egy bírósági ügy vagy rendőrségi eljárás során bizonyítékként is használhatnak ellenünk hozzászólásokat, chateléseket, e-maileket vagy bármilyen online tevékenységet.

A digitális lábnyomunk ott marad, és a szakértők pillanatok alatt felderítik ezeket a lépéseket

– figyelmeztet Villányi Gergő.

Attól szerinte az esetek többségében nem kell félni, hogy az online agresszióból fizikai tettlegesség lesz.

Az online térben az érzelmi fékek gyengülése, a láthatatlanság vagy a következménynélküliség teljesen más viselkedést hoz elő belőlünk, ha nem vagyunk eléggé tudatosak. Ugyanígy ritkán találkozunk olyan viselkedéssel élőben, buszon, utcán, boltban, mint amit online, nap mint nap akár tömegével is tapasztalunk. Előfordulhat persze, hogy valakinek az online viselkedése és az élő megnyilvánulása is agresszív, impulzív, de ez ritka, hiszen a szociális fékek, a láthatóság és a konkrétan ismert következmények – például rendőr hívása – az offline térben sokkal inkább belénk ivódott és tudatos

– fejti ki a pszichológiai tanácsadó.

Nem muszáj az online hőbörgést elviselni

Hogyan lehet az online térben az agresszív indulatokat kezelni? Ha mások így is viselkednek, mi még mindig maradhatunk udvariasak vagy korrektek, Villányi Gergő hozzáteszi: ez persze nem feltétlenül könnyű. Dönthetünk úgy is, hogy nem folyunk bele a vitába, nem válaszolunk egy személyeskedő, sértő odaszólásra.

Jó tanács az is, hogy „Ne etesd a trollt!”, ne reagáljunk azokra, akik feszültséget szítanak, másokat pocskondiáznak.

Ha szükségesnek érezzük, akkor letilthatjuk az adott személyt, vagy jelenthetjük az adott felület üzemeltetője felé a kártékony, agresszív viselkedést. Egyrészt a továbbiakban nem kell elviselnünk, másrészt ezzel teszünk is azért, hogy nagyobb eséllyel érjék utol azt, akik nem tartják be a kulturált véleménynyilvánítás, illetve kommunikáció alapvető szabályait.

(Borítókép: Csorba Dániel / Index)