Legyen vége a svédasztalos pocsékolásnak!

Július 22-én beszélgetünk, a balatoni idegenforgalmi szezon kellős közepén tartunk. Lehet-e már mérleget vonni, vagy még túl korai az időpont? Kilábaltunk-e már a pandémia utóhatásaiból?

Ez a kérdés már másfél éve foglalkoztatja az embereket. Még nem hagytuk magunk mögött teljesen a harmadik hullámot, de már nyakunkon a negyedik, illetve lesz-e egyáltalán negyedik? Ahol most beszélgetünk, a Balaton közepén, a Szent Miklós hajó fedélzetén senki sem visel maszkot, tehát az lehet az ember érzése, hogy már nincs járvány. De ez csalóka érzés. Csakhogy a szakma úgy van ezzel, hogy nem kívánja átélni még egyszer azt, amit már tavaly átélt. 

Még egy ilyen évadot nem bírna el a turizmus?

Nem. Tavaly volt egy satu, lezárás, volt, aki megtartotta az alkalmazottait, volt, aki kénytelen volt elengedni.

Aztán amikor az első hullám elmúlt, és következett a második, akkor jött még egy satu. Nem hiszem, hogy a piac újbóli lezárását kibírná a szakma. Ugyanakkor a tavalyi nyár ékes példája volt annak, hogy az embereket feszíti az utazás utáni vágy, mindenki szeretne kimozdulni otthonról. Ugye, 2008-cal, a pénzügyi válsággal összehasonlítva most annyiban más a helyzet, mint 13 éve volt, hogy akkor nem volt pénzük az embereknek.

És most?

A mostani válság egészségügyi, most van elkölteni szánt pénzük az embereknek, és utazási kedvük is van. 2008 után, amikor a piac helyreállt, robbanásszerűen nőtt a GDP, és most is azt várjuk, hogy két év alatt visszaállunk legalább a 2019-es szintre. Volumenben. A kérdés az, hogy mindez a pénzköltésben is tükröződik-e. Egy hete volt a szállodaszövetség éves közgyűlése, és arról beszélgettünk, hogy profitabilitásban nem jutunk el két éven belül arra a szintre, ahol 2019-ben tartottunk. Ha szétnézünk a Balatonon, azt látjuk, hogy mindenki nehézségekkel küzd: nincs elég munkaerő, az árak fölmentek, de a költségeink is szépen emelkednek. Mindenkinek be kell rendezkednie egy állóháborúra. Türelemre van szükség, mert az élet nem fog közgazdasági értelemben egy pillanat alatt visszazökkenni a rendes kerékvágásba.

De ennek nincs köze a pandémiához.

Ennek valóban nincs köze, ezt hívják szezonalitásnak. Ennek a pandémiás filmnek már mindenki a végét várja, hogy tegyék ki a The End feliratot. Az ország nagy része már be van oltva, kérdés, hogy mikor lesz ugyanez a helyzet az egész világon. Hogy az utazási motor végre újból teljes erővel felbőgjön.

A Balaton idegenforgalma kül- vagy a belföldi turistákra épül?

Dominánsan a belföldiekre. A Fal leomlásáig a Balaton volt a kelet- és nyugatnémet családok találkozóhelye, de a kilencvenes évekre ez a kereslet megszűnt, mivel azóta szabadon lehet utazni akárhová. Még ma is lehet itt látni külföldi turistákat, de egy németnek, egy angolnak, egy franciának bőven van alternatívája. 

De még egy magyarnak is.

Bizony, a tengerpart vagy a hegyek. Tavaly, amikor nem lehetett külföldre utazni, a magyarok elárasztották a Balatont. Most viszont sokan nyaralnak Görög- vagy Horvátországban. A Balatonnak az a nagy előnye, hogy Budapestről bő egy óra alatt lent van az ember, míg a horvát tengerpart hat-nyolc óra vagy Görögország repülővel majdnem ugyanannyi, ha a repülőtérre utazást is beleszámítjuk.

A nagy kérdés az, hogy az illetőnek a motivációja csak arra szorítkozik, hogy naphosszat heverjen a parton, és süttesse magát a nappal, vagy programokat csináljon magának, megnézze a műemlékeket, kiránduljon, satöbbi. Tihany, Veszprém, Káli-medence, borturizmus. Mert van látnivaló bőven a parttól pár kilométerre is. És ezek a programok már nem annyira időjárásfüggők. Egészségesen kell nyaralni: egy nap pihenés, egy nap mászkálás. És ez független attól, hogy valaki Füreden tartózkodik vagy Šibenikben. Ki kell tágítani egy picikét a világunkat.

Kiket viselt meg jobban a járvány, a nagy szállodákat vagy a kis családi panziókat?

A pandémia lecsengésével volt egyfajta bája a kisebb szálláshelyeknek, mert ott nincs akkora tömeg. Szerintem a járvány mindenkit megviselt, mérettől függetlenül.

Ezért mondja azt mindenki, hogy még egy lezárást nem bírna ki a szektor, az üzletmérettől függetlenül. És azt se felejtsük el, hogy szeptemberig még tart a hiteltörlesztési moratórium, de aztán rászakad a tulajdonosokra a törlesztési kötelezettség. Hááát, azért ősszel lehetnek csúnya meglepetések. 

Eddig milyen a balatoni szezon?

Ahogy már említettem, az árak följebb kúsztak, még tavalyhoz képest is. Egyrészt azért, mert mindenki igyekszik kitermelni a tavaly kiesett profitot. Vegyes a kép. Van, aki azt mondja, nincsen csúcsra járatva a szállodája, részben tudatosan, mert nincs annyi embere, hogy teljes kapacitással tudja működtetni az üzletet, nem akarja azt, hogy visszaüssön a dolog, mert nem bírja kiszolgálni a teljes vendégkört. De van olyan szállodás, aki azt mondja, már a terv fölött teljesít, ha egyáltalán volt értelme tervet készíteni. 

1979 és 1980 nyarán szünidős pincérként a Marinában dolgoztam reggeliztetőpincérként. Mindig tömve voltunk.

Nyilván júliusról, agusztusról beszélünk.

Persze.

Ebben nincs semmi meglepő, ma is így van. Júliusban, agusztusban most is kilövik a rakétákat, mindenki ebben a két hónapban akar meggazdagodni, de a tizenkét hónapra szóló időszak eredményét hat hét, két hónap alatt kitermelni egy bűvészmutatvány. Ez nem egészséges, már csak azért sem, mert kinyírod magad, visszaélsz az egészségeddel. Ezért elkezdték kihúzni a szezont, ősztől konferenciák – már ha nincs pandémia –, ki kell használni a wellnesslehetőségeket Füreden, Siófokon, Keszthelyen, Csopakon, beiktatni a kirándulóturizmust. Meg kell kísérelni kialakítani egy egészséges egyensúlyt, maximum nyolc-tíz hónapra kinyújtani a szezont. Nem könnyű.

Van még egy egymillió dolláros kérdésem: vissza tud-e térni a pandémia előtti világ, vagy együtt kell élnünk a megváltozott körülményekkel?

Ez tényleg egymillió dolláros kérdés, ide kéne hoznom a kristálygömbömet. A turisztikai szektorban kialakult a konszenzus, hogy a szállodai fejlesztések esetében a befektetők minimum 25 évben gondolkodnak. Egy épületet 50 évre terveznek, de bele van kódolva a világgazdaságba, hogy durván tízévente valami mindig történik, lásd a 2008-as hitelválságot, majd a 2020-as pandémiát. Nem akartuk ezt a válságot, de kénytelenek vagyunk ezzel szembesülni. Én azt mondom, hogy visszatérünk a rendes kerékvágásba, de más lesz a világ. A gondolkodásunk annyiban nem változik, hogy utazni mindig akarunk, de valószínűleg másképp költjük el a pénzünket, mint azelőtt. Okosabban, környezettudatosabban. Lehet, hogy nem lesz szükség arra, hogy mindennap kitakarítsa a szobalány a lakosztályunkat, áthúzza az ágyneműt, mert otthon sem takarítunk naponta, nem cseréljük ki a lepedőt, a párnahuzatot.

Amikor a vendég annyi kaját pakol a tányérjára, hogy a felét biztosan nem tudja elfogyasztani. Szeretném azt hinni, hogy átállunk egy takarékosabb, észszerűbb, felelősebb fogyasztásra. Ha más pozitív hatása nem is volt a pandémiának, legalább ennyi legyen!

(Borítókép: Balatonfüred 2020. augusztus 13-án. Fotó: Paul Lakatos / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)