Mégsem indul etikai eljárás a jobbikos politikus ellen, aki felvonult a Pride-on

2021.07.28. 13:32 Módosítva: 2021.07.28. 14:18
Nem indít etikai vizsgálatot a Jobbik Bereczki Miklós ellen – közölte a párt. A Mandiner saját forrásaira hivatkozva írta meg, hogy a politikus ellen etikai eljárást kezdeményeztek a párton belül, mert részt vett a Budapest Pride-on.

Bereczki Miklós jobbikos önkormányzati képviselő maga számolt be a Facebook-oldalán arról, hogy először vett részt a Pride felvonulásán, ahol remekül érezte magát, és megtiszteltetés volt a számára, hogy egy nagyon fontos üzenetet tarthatott maga előtt politikus társaival (a DK-s Niedermüller Péterrel, a momentumos Kerpel-Fronius Gáborral és Soproni Tamással).

Külön érdekesség és tanulság magamnak és másoknak is talán, hogy 15 éve ez még elképzelhetetlen lett volna számomra, de szembe mertem nézni az előítéletekkel és betanult reflexekkel és megismertem sok másként gondolkodót akár a politikában akár más területen és rájöttem, hogy jó emberek. A mai pride számomra ezt jelentette

– írta Bereczki Miklós a Facebook-oldalán.

Nem tudni más olyan jobbikos politikusról, aki ott lett volna a Pride felvonulásán, ugyanakkor Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke a nyilvános Facebook-oldalán azt írta:

ahogyan a Pride ellen tüntető, karlendítős szalonnácik, úgy Bereczki Miklós sem tudott ellenállni ezeknek a szélsőségeknek és valamiért fontosnak érezte, hogy beszálljon ebbe az árnyékbokszolásba.

Szotyori-Lázár Zoltán azt is hozzátette, csak remélni tudja, hogy Bereczki Miklós tisztában van azzal, hogy

a Pride-nál kevés megosztóbb megmozdulás létezik, és semmi nem árt többet a homoszexuálisok társadalmi elfogadásának, mint ez a rendezvény.

A szolnoki jobbikos politikus szerint egyébként ma Magyarországon a homoszexualitás társadalmi szintű megítélésében kétfajta hibás viszonyulás lehetséges: „az egyik a homofóbia, a másik pedig a meleglobbi követeléseinek kritikátlan elfogadása”.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Politicónak a pedofiltörvényről azt mondta, hogy „a homoszexualitást el kell fogadni, tolerálni kell”, de korábban a Telexnek adott interjújában azt is kijelentette: soha nem fog küzdeni azért, hogy egy gyereknek három apja legyen.

A Mandiner arról számolt be, hogy etikai vizsgálat indul a Jobbikban a Pride-on vonuló politikusuk, Bereczki Miklós ellen. A lap azt is megírta, hogy az eljárást Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő kezdeményezte Bereczki Miklós ellen.

Szabó Balázs a Mandinernek kifejtette, szerinte a jobbikos soroksári politikus fegyelmi vétséget követett el a párt alapszabálya ellen, és részvétele a Pride-on összeegyeztethetetlen nem csupán a Jobbik szellemiségével, de jelenkori világnézetével is.

 

A Jobbik még januárban közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggesztették Szabó Balázs újpesti önkormányzati képviselő párttagságát, és felszólították a mandátumának visszaadására, mert a HVG arról írt: Szabó Balázs egy oroszokhoz köthető szervezet pénzén, magánrepülőn utazott a Közép-afrikai Köztársaságba választási megfigyelőnek. A politikus jelezte, hogy nem mond le a párttagságáról és nem adja vissza a mandátumát sem.

Az Index megpróbálta elérni a soroksári önkormányzat honlapján megadott számán Bereczki Miklóst, de hiába csengett ki többször is, nem értük el a politikust.

A Jobbiknak több kérdést is küldtünk írásban arról, hogy valóban indult-e Bereczki Miklós ellen etikai eljárás, ha igen miért és ki kezdeményezte, illetve mi a párt hivatalos álláspontja arról, hogy a politikusuk részt vett a Pride felvonulásán.

Azt is megkérdeztük, hogy egy jobbikos politikus részvétele összeegyeztethető-e, vagy sem Jakab Péter nyilatkozatával, amit a Politicónak adott.

Reagált a Jobbik

Kérdéseinkre a Jobbik a párt közleményét küldte el, ebben azt írták: nem indítanak etikai vizsgálatot Bereczki Miklós ellen. Jobbikos forrásokból előzőleg úgy értesültünk, hogy az etikai eljárást valóban Szabó Balázs, továbbá egy egri jobbikos kezdeményezte, döntés azonban nem született arról, valóban lesz-e vizsgálat az ügyben.

A párt a közleményében úgy fogalmazott: a Jobbik nem vett részt Pride-on, ugyanakkor nem szól bele abba, hogy tagjai magánemberként milyen rendezvényeken vesznek részt.

A Jobbik egy valódi néppárt, nem pedig a Fidesz, ahol 30 évig tudatosan titkolják valakinek a szexuális irányultságát, hogy aztán egy brüsszeli ereszen menekülve kerüljön a nyilvánosság elé

– tették hozzá.

A Jobbik sérelmezi azt is, hogy „a fideszes propagandamédiumok bértollnokai” már előre tudták, hogy etikai eljárás indult Bereczki Miklós ellen, de ezt most tényekkel cáfolta a párt.

Emlékeztetnénk a magyar sajtót, hogy a Jobbik és politikusai által 2015 óta indított és jogerősen megnyert sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi perek száma közelít a kétszázhoz. Természetesen most is megtesszük a szükséges jogi lépéseket a hazug lakájmédiumok ellen

– közölték.