Eufrozina, Kende
11 °C
26 °C

Két kocsi szabadult el a halálos budapesti metróbalesetben

2021.08.02. 17:09

Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken. A halálos áldozattal járó balesetben megsérült két ember még aznap elhagyhatta a kórházat – tájékoztatta a BKV Zrt. hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án.

A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott. A kocsik három embert sodortak el, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, és még aznap elhagyhatták az intézményt.

A baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak saját eszközeikkel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakértők bevonásával vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A 3-as metró felújításának koordinálását végző Metró Felújítási Projekt Igazgatóság munkatársai és a BKV dolgozói együttérzésüket fejezték ki.