Tucker Carlson: Orbán Viktor a demokrácia védelmezője
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A műsorvezető elmondta: szerinte nem véletlen, hogy az utóbbi időben kiemelt figyelem irányult Magyarországra külföldön. Utoljára a rendszerváltás idején volt erre példa, most viszont az amerikai kormány tisztviselői, valamint az NGO-k és közéleti szereplők kezdték el Magyarországot támadni.
Megkérdeztem, miért, mire azt mondták, Orbán Viktor miniszterelnök miatt, aki a demokrácia ellensége. Ó, szóval autoriter vezető! – gondoltam
– mondta, hozzátéve: később utánajárt, és rájött, hogy Orbánt demokratikusan választották meg, és szerinte azért támadják, mert ellenáll Soros György törekvéseinek, hogy átalakítsa az országát.
Valójában a demokráciát védi az elszámoltathatatlan milliárdosokkal, az NGO-kkal és bizonyos nyugati kormányokkal szemben
– véli Tucker Carlson Orbán Viktorról.
Elmondta azt is, hogy szerinte Soros György valós veszélyt jelent, és nem csak Orbán épített fel belőle egy rémképet.
Sorosnak rendkívül destruktív és mérgező világnézete van: az államot jelen formájában le akarja rombolni, és vele együtt a családi kötelékeket is
– fogalmazott.
A műsorvezető azt is mondta, hogy szerinte a magyar pedofiltörvénnyel sincs semmi baj. „A szülők joga eldönteni, hogy ki beszélhet a gyerekeiknek a szexről. Pont. Mindegy, hogy az meleg vagy heteroszexuális szex. Nem akarom, hogy te beszélj a gyerekeimnek a szexről, ha mégis megteszed, lehet, hogy behúzok egyet, mert undorító” – mondta, hozzátéve: szerinte a törvény ellen ágálókról az is sokat elmond, ha zavarja őket, hogy a pedofília büntetése szigorúbb lett.
Érdekesség, hogy az interjúban Tucker Carlson azt mondta, hogy nem tartja magát konzervatívnak – holott az általános vélekedés szerint ő az Egyesült Államok egyik meghatározó konzervatív médiaszemélyisége
„Nézzék, én nem tartom magam különösebben konzervatívnak – persze a média többi szereplőjéhez hasonlítva nyilván annak számítok. De nem vagyok kimondottan ideologikus, nem próbálom rákényszeríteni az elméleteimet senkire. Az alapelveim kifejezetten egyszerűek: szeretem a családomat, az országot, amelyben felnőttem, és hiszek a szólásszabadságban, a lelkiismereti szabadságban” – mondta Tucker Carlson.
A műsorvezető az interjúban feltett kérdésre válaszolva tagadta, hogy a Biden-kormányzatot rezsimnek lehetne nevezni.
Mi az, hogy rezsim? Joe Biden demokratikus választás eredményeként lett elnök. A választás nem volt tisztességes, de választás volt
– mondta, hozzátéve: a demokrata elit ettől függetlenül rosszul vezeti az országot.
Én ellene vagyok a radikalizmusnak, nem szeretem sem az erőszakot, sem az idétlen ideológiai mozgalmakat
– mondta az interjú végén az a Tucker Carlson, aki egyébként műsoraiban támadta már a maszkviselést, az oltást a sterilizációval emlegette egy lapon, valamint egyszer azt is közölte, a koronavírust valójában Anthony Fauci, Joe Biden egészségügyi főtanácsadója hozta létre.
Péntek hajnalban jön az Orbán-interjú
Az amerikai műsorvezető egyébként már több napja Magyarországon tartózkodik, és szombatig biztosan itt is marad, hiszen aznap tart előadást az MCC fesztiválon.
Tucker Carlson Orbán Viktorral is készített már egy interjút, amely az eredeti tervek szerint csütörtök hajnalban adásba került volna, de végül csak pénteken, magyar idő szerint 2 órakor sugározzák a Tucker Carlson Tonightban – számolt be a műsorvezető a Twitteren.
Don’t miss part of our interview with Hungarian Prime Minister Viktor Orbán. Tonight at 8pm ET on #FoxNews pic.twitter.com/GUuPdhLovS
— Tucker Carlson (@TuckerCarlson) August 5, 2021