
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
A képviselő a Facebookon számolt be az oltásról, bizonyítékként csatolta az igazolást is róla.
Nem szeretnék még egyszer az intenzív osztályon kikötni emiatt a borzalmas, állítólag „nem létező” vírus miatt!
– tette hozzá, és arra kérte az embereket, hogy ha még nem tették, akkor oltassák be magukat.
Bányai Gábor korábban júniusban beszélt egy interjúban a betegsége részleteiről, elmondta azt is, hogy kétszer is leállt a szíve.
Előfordult, hogy egy időben már öt különböző géppel küzdöttek az életéért.
A képviselő azóta már a fertőzés utáni rehabilitációt is befejezte, és öt hónappal azután, hogy elvitte a mentő, hazatérhetett otthonába.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMA résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
1 órája
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
10 órája
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
16 órája
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
tegnap, 21:23
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája