Jusztina
10 °C
27 °C

A szélsőjobbal hozták összefüggésbe, távozik a Vasárnap.hu főszerkesztője

2021.08.13. 09:04

Lemondott tisztségéről Horváth Tamás, a Vasárnap.hu főszerkesztője – közölte a lap. A tájékoztatás szerint csütörtöki hatállyal külsős szerzőjük, Kassab Adonis is távozik.

Hitünkkel és küldetésünkkel, ahogy eddig sem, úgy a továbbiakban sem fér össze semmiféle gyűlölet. Értékrendünkkel ellenkezik minden, ami erre uszít

– olvasható a szerkesztőség közleményében.

Mindez azután történt egy nappal, hogy kiderült: a kormányközeli keresztény laphoz júliusban igazolt főszerkesztő zászlót tartott a Betyársereg egy 2017-es eseményén, a mikrofontartó szerepét pedig ugyanabban az évben a szélsőjobboldali Erő és Elszántság demonstrációján vállalta magára Horváth Tamás.

A Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a Betyársereg honlapján közleményeivel megjelenő Erő és Elszántságnak „közelében volt”. Beszélt arról is, hogy a Betyársereg politikai szárnya és az Identitesz egyesüléséből létrejött Erő és Elszántságtól idővel eltávolodott, mert belátta, az az út, melyen a szervezet elindult, „nem vezet messzire”. Arra a kérdésre, hogy elítéli-e a nácikat, a nyilasokat, a náci ideológiát és a rasszizmust, a főszerkesztő kitérő választ adott:

SZERINTE IRRELEVÁNS, HOGY MELY ESZMÉKET ÍTÉLI EL, ÉS MELYEKET NEM,

de minden olyan ideológiát, eszmét elítél, ami nem összeegyeztethető a „természettörvénnyel” és „a katolikus egyház tanításával”.