Mindjárt vége a nyárnak, a kánikulában jégeső is eshet
A napsütés lesz főszerepben szombaton, csak néhol, az északi, északnyugati tájakon alakulhat ki zápor, zivatar – olvasható az Időkép előrejelzésében. A nyugatias szél többnyire gyenge, mérsékelt lesz, délután 29–35 fok várható.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a Dunántúl északi felén és az Északi-középhegység térségében lesznek záporok, zivatarok, amelyeket viharos széllökések (60–80 km/h), sőt esetleg apró szemű jég (1-2 cm), valamint csapadék is kísérhet.
Az esti órákban a gomolyfelhők összeesnek, többnyire derült vagy kissé felhős időre lehet számítani, kisebb körzetekben lehet több felhő az égen, és elvétve kialakulhat zápor, zivatar. Az éjszaka 14–22 fok várható, míg vasárnap napközben 30–37 fok is lehet.
Hétfőn aztán elkezd esni a hőmérséklet, az Időkép 30 napos előrejelzése szerint szeptemberig Budapesten és a Balatonnál Siófokon már nem is emelkedik 29 fok fölé, Pécsen és Szegeden fogja elérni a 30-at. Hétfőn – írja a portál – hidegfront közelíti meg Magyarországot, a nap második felében már több lehet a zápor, zivatar, ezek elsősorban az ország északi felén alakulhatnak ki.
Kedden átvonul a hidegfront, több helyen várható még zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szél erős, néhol viharos lesz. Megszűnik a kánikula, 22–31 fok között alakul a hőmérséklet, keleten, délkeleten lesz melegebb. Szerdán száraz, még szeles idő várható 22–27 fokos maximumokkal.