Diána
11 °C
22 °C

Szlávik János: Lehet, hogy vissza kell hozni a maszkviselést

2021.08.17. 18:43

El kell azon gondolkodni, hogy milyen intézkedésekkel lehet megállítani a delta-variánst − mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 kedd reggeli műsorában.

Lehet, hogy lesz egy olyan pillanat, amikor vissza kell hozni a maszkviselést a delta-mutáns miatt, hiszen ez is ugyanúgy terjed, mint a korábbi mutánsok, esetenként olyanoknál is, akik be vannak oltva

– mondta az infektológus.

A szakember elmondta, hogy Magyarországon és a környező országokban is lassan emelkedik az esetek száma – azonban a lassú emelkedés is emelkedés. A főorvos emlékeztetett: idehaza három városban a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció is emelkedést mutat.

Szlávik János elmondta, most is jellemző, hogy főként az idősebb és oltatlan betegek kerülnek kórházba, ugyanakkor a fertőzöttek többsége a fiatalok között van.

Kevés olyan ember van, aki a két oltás felvétele után megbetegszik. Ha mégis elkapja a fertőzést, tünetei nincsenek, vagy nem olyan súlyos, mint az oltatlanoknak. Ez a delta-mutáns esetében is igaz

− mondta az infektológus, aki hozzátette: a delta-variáns súlyosságát egyelőre nehéz megállapítani, az azonban megállapítható, hogy jobban és főként a fiatalok körében terjed. A negyedik hullámról elmondta, hogy egyáltalán nem lehet olyan súlyos járványhullámra számítani, mint ezelőtt.

A sok eset miatt lehet kemény a negyedik hullám; ijesztő lehet, hogy milyen sok új eset lesz, többnyire fiatalok. De nem lesz olyan terhelés a kórházakban

− fogalmazott Szlávik János.