Keleti vakcinával sincsenek leküzdhetetlen akadályok Ausztriában

GettyImages-1310265179
2021.08.19. 12:57
Nem kell feltétlenül hátrányként megélni, ha kínai Sinopharm-vakcinával vagy az orosz Szputnyikkal oltottak minket, és Ausztriába szeretnénk utazni nyaralás/pihenés céljából. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, milyen szabályok vonatkoznak ránk és hogyan tudjuk kisebb kényelmetlenségek árán akadálymentesíteni az utazásunkat és az ausztriai tartózkodásunkat. Segítünk!

Minden út előtt javasolt, hogy az adott célország konzuli és követségi tájékoztatását figyelmesen átolvassuk, hiszen ott minden fontos információt részletesen megtalálhatunk a beutazási feltételekről.

Ha keleti vakcinával oltottak minket, lényeges különbség, hogy a Sinopharmot igen, a Szputnyikot nem fogadják el belépésnél.

  • A sinopharmosok az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) megjelenő, onnan letölthető, kinyomtatható uniós vakcinaigazolvánnyal igazolhatják az oltásukat. Az érvényesség szempontjából számít, hogy megtörtént-e a második oltás beadása, és az első óta nem telt el kilenc hónap.
  • A szputnyikosoknál bonyolultabb a történet, mert bár az EESZT-ben ugyanúgy megjelenik az uniós vakcinaigazolványuk (minden beoltott kaphat oltási bizonyítványt, függetlenül attól, melyik oltást kapta), azt nem fogadják el az osztrák hatóságok. Ilyenkor van szükség 48 órán belüli antigén- vagy 72 órán belüli PCR-tesztről szóló orvosi igazolásra.

Ha többnapos ausztriai nyaralást/pihenést tervezünk, a keleti vakcinák mellett két-három naponta tesztre lesz szükségünk. Ezek tárolásának legegyszerűbb módja, ha letöltjük az osztrák szociális minisztérium és a szövetségi informatikai központ (Bundesrechenzentrum – BRZ) ingyenes applikációját, a Grüner Passt (Zöld igazolvány).

Az osztrák applikáció offline menti el és dolgozza fel az oltásról (Impfzertifikat), a teszteredményről (Testzertifikat), valamint a betegségből való felgyógyulásról (Genesungszertifikat) szóló igazolásokat, csak a felhasználó mobiltelefonján teszi elérhetővé.

Az app használata egyszerű, letöltése után vagy beolvassuk a kinyomtatott tesztigazoláson látható QR-kódot, vagy hozzáadjuk a telefonunkra elmentett pdf-fájlt. Az igazolásunk aktív internetkapcsolat nélkül is bemutatható.

Az EESZT-ből letöltött uniós vakcinaigazolványt és a hazai PCR-tesztet is át lehet konvertálni, mivel azokon szintén rajta van az app által értelmezhető EU-konform QR-kód.

A Grüner Pass azonban a határátlépés után válik igazán fontossá. A szolgáltatások igénybevételénél sem a Sinopharmmal, sem pedig a Szputnyikkal való oltottságot nem fogadják el.

A Grüner Pass abban segítség, hogy a tesztjeinket megjelenítse, amelyeket be kell mutatni, ha például kávézóba, étterembe vagy szállodába megyünk (amellett hogy mindenhol regisztrálják a címünket, az elérhetőségeinket a gyors kontaktkutatás érdekében, ha szükség lenne rá).

Az Austria.info weboldal pontosan leírja, hol van szükség belépési tesztre. Ha ilyen nem áll a rendelkezésünkre, akkor a helyszínen, felügyelet mellett kell elvégezni az egyszeri belépésre jogosító antigéngyorstesztet. Ez viszont koránt sincs mindenhol biztosítva (Bécsben július 1-je óta nem engedélyezett a helyszíni tesztelés), ráadásul csak az adott alkalomra érvényes, egyszeri belépésre jogosít, tehát jobb, ha gondoskodunk arról, hogy legyen mit megmutatni a Grüner Pass segítségével.

Szerencsére egész Ausztriában számos helyen lehet tesztelni. Az Austria.info weboldal ebben is segít. Minden tartományban vannak ingyenes és díjköteles lehetőségek. Többnyire előre kell regisztrálni. A PCR-teszt 72 órán, az antigénteszt 48 órán át érvényes.

Ha nem akarunk mélyen a zsebünkbe nyúlni (Bécsben 25 eurót is elkérnek egy tesztért), kereshetünk ingyenes pontokat. Például a Vöröskeresztnek országszerte vannak antigénvizsgálatra alkalmas tesztpontjai. Előzetes regisztráció szükséges hozzá, és egy rövid, de könnyen értelmezhető leírás alapján magunknak kell elvégeznünk a tesztet. Az eredményt negyed óra-húsz perc alatt küldik meg SMS-ben és e-mailben, onnan pedig pillanatok alatt át lehet vezetni a Grüner Passba.

Egyszerűbb lenne Ausztriában úgy pihenni/közlekedni, ahogy a koronavírus-járvány előtt lehetett, de azért nincsenek leküzdhetetlen akadályok akkor sem, ha keleti vakcinával oltottak minket.

(Borítókép: Járókelők Bécsben 2021. április 1-jén. Fotó: Thomas Kronsteiner / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

március 2., 20:29

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást

A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.

március 2., 21:29

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

2 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

8 órája

  • Címlapon
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

3 órája