Móric
9 °C
15 °C

Csőbombával akarta felrobbantani volt felesége új párját

2021.08.19. 13:52

A vád szerint egy 49 éves férfi házilag készített csőbombát, amit felhelyezett a másik férfi gépjárművére azért, hogy megölje őt.

A vádirat szerint a vádlott - egy 49 éves külföldi állampolgárságú férfi – a 2010-es évek elejétől él Magyarországon, és többnyire külföldön, villanyszerelői szakmában dolgozott.

A vádlott egy magyar nővel kötött házasságot, amely 2016. év körül megromlott. A felesége már ekkor közölte, hogy válni akar, majd fél évvel később azt is elmondta a vádlottnak, hogy viszonya van egy másik férfival. A házasságuk felbontására azonban végül csak 2019 nyarán került sor.

A vádlott időközben tudomást szerzett arról, hogy a feleségének kivel van kapcsolata. Elhatározta, hogy egy csőbombát készít, és azt felhelyezi a férfi gépjárművére azért, hogy megölje őt, mivel őt hibáztatta a már folyamatban lévő válásuk miatt. A vádlott az általa készített csőbombát március vége és június 1-je között ismeretlen helyen felhelyezte a sértett által használt gépkocsira úgy, hogy azt műanyag gyorskötözőkkel az autó aljára rögzítette – olvasható az ügyészség honlapján.

Amikor a sértett 2019. június 1-jén hazaért, és a gépjárművel beparkolt az udvarba, akkor vették észre, hogy valamilyen eszköz van felszerelve a gépjármű aljára. A sértett ekkor a gépjármű alá feküdt és megtalálta az oda felszerelt csőbombát, amelyet saját maga levágott, majd ezt követően bevitte a szerkezetet a rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tett. Szerencsére a szerkezethez rögzített akkumulátorok nem működtek, ezért azok feszültség és így impulzus leadására nem voltak képesek.

A Fővárosi Főügyészség a 49 éves férfit emberölés bűntettének kísérletével, és robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja. Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.