Operatív törzs segíti Budapesten az 52. Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítását

2021.08.23. 19:16

Operatív törzs alakul a Budapesten, a szeptember 5. és 12. között tartandó 52. Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítására, mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács Zoltán fontosnak nevezte, hogy az eseményt a lehető legnagyobb biztonságban rendezzék meg. Hozzáfűzte: szavatolni kell az idelátogató mintegy százezer ember biztonságát, illetve meg kell szervezni egyes kulturális programokat, írta a távirati iroda.

Kapcsolódó

Új süteménnyel köszönthetik Ferenc pápát Budapesten

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus cukrászversenyét Karl Zsolt nyerte.

A rendőrség négyéves előkészítő munkával felkészült a kongresszus biztosítására, közölte Kuczik János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka. Jelezte: az ide látogató Ferenc pápa személyi védelmét a Terrorelhárítási Központ látja el. A rendezvények ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Az Eucharisztikus kongresszus a pandémia óta az első világegyházi esemény, így azt igen nagy figyelem övezi, hangsúlyozta Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a NEK titkárságának vezetője.

Mivel a járványhelyzet miatt sokan nem tudnak személyesen ellátogatni a kongresszusra, az érdeklődők az interneten kapcsolódhatnak be a rendezvényekbe, amelyeket öt világnyelven tolmácsolnak. A katolikus mellett más egyházak magas rangú vezetői is részt vesznek a kongresszuson, például Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka is. Elsősorban a Hősök terén, a Kossuth téren, a Szent István-bazilika előtti téren, valamint a Hungexpón lesznek rendezvények.

A nagy szabadtéri eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni.

A kormány korábbi döntése értelmében a rendezvények mentesülnek az általános koronavírus-korlátozások alól.