Szívinfarktusa volt az elfogás után, kórházban rendelték el a letartóztatását
Kórházban rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság egy lopással gyanúsított férfi letartóztatását, akit elfogása után szívinfarktus gyanújával szállítottak az egészségügyi intézménybe – írja az MTI a Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatására hivatkozva.
A közlemény szerint a férfi társát is elfogták, vele szemben is a legszigorúbb kényszerintézkedésről döntött a bíróság.
A gyanú szerint a két férfi ellopott egy autót, úgy, hogy a fiatalabb biztosította a terepet, miközben az idősebb kinyitotta a kocsit, megbontotta a műszerfalat, elhelyezett egy GPS-jel-elnyomót, majd az autóval elhajtott. A bűncselekménnyel 1,5 millió forintos kárt okoztak.
Egy másik, még júliusban történt esetben a két gyanúsított átvett egy 2,3 millió forint értékű lopott autót egy ismeretlentől, majd szétbontotta, az alkatrészek egy részét pedig beépítette az idősebbik autójába. Az idősebb gyanúsítottnál egy olyan motorblokkot és váltót is találtak, amely eredetileg egy Franciaországban ellopott kocsiba volt beépítve.
A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik azonban fellebbeztek ellene.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.