Megújul a budai Vár, a magyar történelem főtere

Legutóbb az augusztus huszadikai ünnepi megemlékezések alkalmával esett szó a sajtóban a Budavári Palotanegyed megújulásáról, azon belül is az újjászületett, a hónap végéig ingyen látogatható Szent István-teremről. Amikor látta, hogy kígyózó sorokban állnak az érdeklődők, hogy bejussanak, mi járt a fejében?

Első gondolatom az volt, hogy érdemes folytatnunk a megkezdett munkát a Nemzeti Hauszmann Program keretében, sőt kötelességünk, hiszen a hatalmas érdeklődés egyértelműen bizonyította, hogy kíváncsiak az emberek az újjáépített Budavári Palotára. Ezrek álltak sorban órákig, hogy megnézhessék a termet, sokan jöttek a határainkon túlról, sőt a világ messzi tájairól is érkeztek már látogatók. Egészen megható jeleneteknek is tanúi lehettünk a Szent István-teremben: megtörtént például, hogy a vezetett séta végén a tárlatvezetőnk a látogatókkal együtt sírva fakadt a közösen átélt pozitív élmény hatására.

Milyen előkészületek kellettek ahhoz, hogy a Szent István-termet, ezt a háborúban szétbombázott, a földdel egyenlővé tett teret újraalkossák?

Minden történelmi tér rekonstruálása a tudományos dokumentáció elkészítésével indul, hiszen az újjáépítésekor célkitűzésünk a korhű állapot visszaállítása volt. Annak pedig, hogy éppen a Szent István-teremmel kezdtünk, az az oka, hogy ez a legjobban dokumentált terem, sőt néhány regényes fordulatnak köszönhetően több korabeli tárgy részlete fennmaradt az utókornak az eredeti helyiségből. Egy kislánynak hála például volt egy olyan kandallódarabkánk, amely kulcsszerepet játszott a teljes Zsolnay-kandalló újjáépítésében. Az édesapja a háború után a várbeli romeltakarításon dolgozott, és amikor a lánya meglátott egy csillogó kerámiadarabkát, kikönyörögte, hogy hazavihesse. Évtizedeken át őrizte, végül a Budapesti Történeti Múzeumnak adományozta. De a terem falikárpitjának is különös múltja van, ugyanis a történelmi viszontagságok dacára előkerült a századfordulós szövetből egy darab, amely valószínűsíthetően a túlgyártásból maradhatott vissza, és amit az egykori szövőgyár alkalmazottja adományozott a hetvenes években az Iparművészeti Múzeumnak.

Fodor Gergely

Fotó: Várkapitányság

Ahogy már említette, a Szent István-terem a Várnegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Program keretében épülhetett meg. Mit érdemes tudnia erről a programról a nagyközönségnek?

Amikor 2019-ben elindítottuk a Nemzeti Hauszmann Programot, három nagy pillérre alapoztuk. Az egyik pillér a Budavári Palotanegyed zöldterületeinek, sétányainak, útjainak, kútjainak a felújítása, amivel már meglehetősen jól állunk. A másik fontos pillér a korábban, a pártállami időkben tudatosan, ideológiai okokból lerombolt épületek rekonstrukciója. Ezek a Főőrség, a Lovarda, a József főhercegi palota, az egykori Vöröskereszt-székház és a Honvéd Főparancsnokság épülete. A program harmadik pillére pedig a Budavári Palota felújításáról szól, és a Szent István-terem ez utóbbi projekt lakmuszpapírjának tekinthető, ugyanis az elmúlt években ezzel az építkezéssel olyan tapasztalatokat szereztünk, amelyekkel immár teljes magabiztossággal vághatunk neki a folytatásnak, a teljes palota rekonstrukciójának. A következő két-három évünk a palota északi épületeinek helyreállításával telik majd.

Rendelkeznek ehhez a különleges projekthez megfelelő szakembergárdával? Hiszen az intarziás parketták, faburkolatok, fali selymek, függönyök, kárpitok kézműves készítéséhez értő mesteremberek kellenek, akik a mai világban kétséges, hogy nagy számban fellelhetők.

Igen, valóban ez volt a legnehezebb kihívása a munkánknak, hogy össze tudjuk gyűjteni Magyarországon azt a néhány tucat szakembert, akik a fa-, a kerámia-, az üveg-, a textil- és a fémművességben azt a színvonalat képviselik ma is, amit ezeknek a mesterségeknek a nagyjai a maguk idejében képviseltek. Örömmel mondhatom, hogy sikerült, rendelkezésünkre áll az az iparművészeti szaktudás, amely Hauszmann Alajos munkássága idején ilyen tekintetben jellemezte az országot.

5

Várkert BazárGaléria: A Budavári Palotanegyed(Fotó: Várkapitányság)

Ön egy tavalyi évértékelő üzenetében úgy fogalmazott, hogy „jobb, szerethetőbb és szebb hely lett a Budavári Palotanegyed”. Ezt hallva azon tűnődtem, hogy vajon mi lehet a nagyobb kihívás egy városépítőnek: egy elszlömösödött városrész rehabilitációja, vagy az amúgy is elegáns budai Várnegyed még vonzóbbá tétele. Önnek mi a véleménye?

Az a határozott meggyőződésem, hogy mi a Várkapitányságon a kollégáimmal olyan feladatot hajtunk végre, amelyet már a rendszerváltozás idején, vagyis réges-régen el kellett volna kezdeni, csakhogy különböző gazdasági és politikai okok miatt ez nem történhetett meg. Látványos, hogy az elmúlt harminc évben a budavári polgári városrészben végbement ez a fejlődés, vagyis annak a területnek láthatóan volt gazdája. Nem úgy a Palotanegyednek, ennek a szanaszét töredezett városrésznek, amelynek nyolc tulajdonosa volt, és amelynek a megújításához először azt kellett elérni, hogy a terület végre egységes kézbe kerüljön. Lám, attól kezdve, hogy a területnek van gazdája, ez a rész is virulni kezdett, látványos fejlődésnek indult.

Ez már csak azért is fontos, mert a Budapestre érkező külföldiek, vidékiek, de még a fővárosiak is időről időre fellátogatnak a budai Várba. Nem mindegy tehát, milyen környezet fogadja őket. Van arról számszerű információja, hogy mennyi nézelődő jár ide évente?

A pandémia előtti adatok a mérvadók, akkoriban évente 3,5–4 millió látogatója volt a budai Várnak.

Hogyan fogalmazná meg a budavári fejlesztések jelentőségét: mi a célja a Palotanegyed megújításának? A turizmus élénkítése? A Várban élők komfortérzetének javítása? Vagy arról van szó, hogy a budai Vár az egész ország ékköve, tehát csillogjon teljes fényében?

Véleményem szerint nem érdemes ezt a területet az ország egészétől elválasztani, hiszen a Vár voltaképpen a magyar történelem főtere, nagy sorsfordító eseményeink helyszíne, amit egyébként ugyanígy elmondhatunk Visegrádról, Székesfehérvárról és Esztergomról is, vagyis a királyság legfontosabb központjairól. Szilárd meggyőződésem, hogy ezeket a helyeket kutya kötelességünk úgy átadni az utánunk jövő generációknak, hogy mindezt ők is lássák, tudják, érzékeljék.

9

Galéria: Szent István-teremFotó: Várkapitányság

A budai Vár azóta fontos színtere a magyar történelemnek, amióta megkezdődött az építése a XIII. században. Napjainkban, a felújítási munkálatok idején kerültek-e elő régészeti leletek a letűnt évszázadokból?

Folyamatosan kerülnek elő a leletek, és amikor egy-egy jelentős tárgyat találunk, azt a saját közösségi felületeinken is bemutatjuk, valamint közleményben is tájékoztatjuk róla a nagyközönséget. A fellelt tárgyak közül különösen érdekes volt például a Táncsics utcában, az egykori Táncsics börtönben talált középkori falmaradvány, ahol török és Habsburg ezüst- és aranypénzeket találtunk, illetve a Vöröskereszt-székház alagsorában fellelt Álmos és Előd-szobor is fontos lelet, ezek eredetileg a Halászbástyán álltak. A déli nagy rondella környezetében is találtak a szakemberek számos értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet, amelyek közül a legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette. A budai Vár olyan terület, ahol bármilyen ásatáson felbecsülhetetlen értékű tárgyakat találunk, és ezek kivétel nélkül az illetékességük szerinti múzeumokba kerülnek, többségük a Budapesti Történeti Múzeumba.

Mekkora költségvetéssel valósulnak meg a Nemzeti Hauszmann Program beruházásai?

A program tizenkét évre szól, évi tízmilliárd forintos ráfordítással.

Milyen társadalmi visszajelzéseket kapnak a munkájukról a Szent István-terem bevezetőben említett augusztus huszadikai látogatótömegén kívül?

A legbeszédesebb visszajelzés számomra az, hogy az általunk szerkesztett közösségi médiafelületeken 225 ezer aktív követőnk van, vagyis azt gondolom, hogy a Budavári Palotanegyed és az azt megújító Nemzeti Hauszmann Program egy olyan kohéziós erő, amely egyesíteni tudja a magyar nemzetet.

(Borítókép: A Budai Vár. Fotó: Várkapitányság)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!