Varga Mihály: A kormány jövőre még több anyagi forrást biztosít a felsőoktatás számára

2021.08.30. 17:05 Módosítva: 2021.09.01. 11:53

Soha korábban nem költöttek még Magyarországon felsőoktatásra annyi forrást, mint a jelenlegi kormányzati ciklusban - jelentette ki Varga Mihály, az Óbudai Egyetemet fenntartó Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke az intézmény tanévnyitó ünnepségén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta:

az idén kétszer annyi költségvetési forrás jut a felsőoktatás finanszírozására, mint 2014-ben. Ez a bruttó hazai össztermék 1,2 százalékát jelenti, miközben az uniós átlag csupán 0,8 százalék.

Jövőre, a science-parkok büdzséjével együtt 960 milliárd forinttal gazdálkodhat a felsőoktatás, ami a tervezett bruttó hazai termék 1,7 százalékának felel meg. A miniszter elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények az év elején 2700 milliárd forintos fejlesztési igényt terjesztettek elő a következő évekre, aminek a forrását biztosítani fogja a kormányzat.

A kormányzat azt várja el az egyetemeinktől, hogy meghatározó szerepet töltsenek be a kutatás-fejlesztésben, az innováció területén és lépjenek előre a nemzetközi versenyben

− tette hozzá Varga Mihály, aki szerint éppen ezt szolgálja a modellváltás, az alapítványi fenntartás kialakítása, ami nagyobb szakmai önállóságot biztosít az intézmények számára a finanszírozás biztonságával. Egyben a konstrukció lehetővé teszi a piaci igényekhez jobban igazodó rugalmasabb működést.