Fellázadtak a pesti börtönben, de ők húzták a rövidebbet
A Fővárosi Főügyészség a Budapesti Fegyház és Börtönben fogvatartott három férfival szemben emelt 2020 májusában vádat, fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntette miatt.
A többszörös visszaeső két vádlottat bűnösnek mondta ki fogolyzendülés bűntettében, amelyért őket személyenként négy év fegyházbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsáthatóak.
A január 6-án a BV-intézet gyógyító és terápiás részlegében lévő zárkájuk bezárást elrendelő körletfelügyelői utasításnak ellenszegültek, a zárkában lévő ágyaikkal a zárka bejáratát eltorlaszolták és trágár szavakkal illették a rendbontásuk miatt a helyszínre vezényelt biztonsági állományt, valamint követelték, hogy az intézet parancsnoka jöjjön a helyszínre.
Többszöri felszólításuk ellenére is akadályozták a büntetés-végrehajtási intézet rendjének helyreállítását. Végül a zárkaajtó leemelése és a vádlottakkal szemben könnygáz alkalmazása után sikerült őket megfékezni.