Ősz vagy tél? A magyar határtól 75 kilométerre 25 centis hó esett
„Már hó takará el a bérci tetőt” – írta Petőfi Sándor Szeptember végén című versében. Bár mi még csak szeptember elején járunk, így éppen csak beköszöntött a meteorológiai ősz, határainktól nem messze már kimondottan télies az időjárás: a Magas-Tátrában a Lomnici-csúcsot például máris 25 centis hótakaró fedte be.

Az előrejelzések szerint ennek a vastagsága tovább nőhet, hiszen a hegyen jelenleg is 0 fok körüli a hőmérséklet. A Közép-Európa felett kavargó hideg örvény hatására ugyanis egyre jobban hűl a levegő, és a 2000 méter fölötti magasságokban az éjjel jelentős havazás kezdődött.
Idehaza szerencsére nem kell ilyen hidegekre számítani, pénteken reggel 6–12, délután 21–26 fokot mérhetünk. Nemhogy hóra, de csapadékra sem kell számítanunk, maximum a szél élénkülhet meg néhol.
Az átlaghőmérsékletek 3-5 fokkal az ilyenkor megszokott értékek alatt alakulnak. A múlt hét elején átvonult markáns hidegfront után sem melegedett vissza az idő, mert egy nagy kiterjedésű légörvény alakította időjárásunkat az elmúlt egy hétben.
Augusztus utolsó dekádjának hideg időjárása miatt a nyár utolsó hónapjának átlaghőmérséklete jellemzően 1, északon 2 fokkal lett alacsonyabb, mint a sokéves átlag, összességében viszont az idei nyár 1, a keleti határszélen 2 fokkal melegebben alakult a szokásosnál. A csapadék mennyisége néhány nagyobb felhőszakadás által érintett hely kivételével az ország túlnyomó részén a sokéves átlag alatt maradt a nyár folyamán, az Alföld keleti, délkeleti részén és a Dunántúl középső tájain 100 milliméter sem esett.
A következő egy hétben jellemzően anticiklon alakítja időjárásunkat, a hidegfrontok csak súrolják majd térségünket. Így nagyrészt napos, száraz, mérsékelten meleg időre van kilátás. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csak vasárnap élénkül meg nagyobb területen az északkeleti szél.
A hajnalok továbbra is hűvösek lesznek, a „fagyzugos” területeken 5 fok közelébe csökken a hőmérséklet, máshol 8 és 13 fok közötti minimumok várhatók, és többfelé pára- és ködfoltokra is számítani lehet. Napközben 20–25 fokig melegszik a levegő, de szombaton ennél pár fokkal melegebb is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
5 perce
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak
Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.
február 27., 15:05
- Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
39 perce
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
3 órája
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
4 órája
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
5 órája
- Belföld
Mérő László: A sátán Hatvanpusztán lakik
A professzor szerint a következő választás akár polgárháborúval is végződhet.
6 perce
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő
Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.
1 órája
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
10 órája
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
4 órája
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
53 perce
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
10 órája
- Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.
február 27., 16:12
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.
február 27., 13:53
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Címlapon
A kormánynak van „jól-lét” államtitkársága, de így is tragikus az életmódunk
Révész Máriuszt kérdeztük.
3 órája