Az államé lett a Róbert Károly Meddőségi Centrum
Megvásárolja a magyar állam a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.-t, amely így a jövőben állami finanszírozásban fog teljes meddőségi kezelést nyújtani, mindezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közölte. A rendelet már reggel megjelent a Magyar Közlönyben – szúrta ki a hvg.hu.
A rendelet értelmében a kormány közérdekből, külön rendeletben „nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. feletti irányítás megszerzésével létrejövő összefonódást”.
Az indoklás szerint a döntésre
a népességfogyás hatékony megállításának és a meddőségi kezelések széles körben elérhetővé tétele miatt volt szükség.
A rendeletből emellett az is kiderül, hogy a mostani lépéssel mentesíteni szeretnék az átvételt a versenykorlátozás szabályai alól.
Az Emmi közleménye szerint a minisztérium dolgozta ki az állami meddőségkezelési centrum megvalósításának lehetőségét Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére annak céljából, hogy minden rászoruló meddő pár számára elérhető legyen az egészségügyi szolgáltatás.
A cég részéről egyelőre nem kommentálta senki a döntést.