Több százezren voltak jelen Ferenc pápa miséjén

2021.09.12. 22:11

Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén – mondta a közszolgálati televízió vasárnap esti adásában a NEK sajtófőnöke.

Zsuffa Tünde beszámolt róla, hogy három éve dolgoznak a kongresszus szervezésén, és szavai szerint félő volt, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás, az emberek félelme, kétségbeesése, gyásza rányomja bélyegét a rendezvényre.

Elmondása szerint a kongresszus programjait felszabadult hangulat uralta, és

öröm volt látni a pápa mosolygós arcát.

Zsuffa Tünde hozzátette: a rendezvény sikeres megrendezésén az egyház, az állam és a főváros együtt dolgozott. Egyben megköszönte a magyar újságírók munkáját.

Véleménye szerint sikerült a fiatalokat is megszólítani, hiszen rengeteg fiatal vett rész a különböző programokon – számolt be az MTI.



  • Tippek
  • Bankszámla