Karácsony Gergely: A vitának egyértelmű győztese és vesztese is van

2021.09.13. 10:02
A főpolgármester reggeli videós bejelentkezésében kifejtette: a miniszterelnök-jelölti vitának a győztese az ellenzéki együttműködés, míg a vesztese Orbán Viktor. És ez így van jól – tette hozzá Facebook-bejegyzésében.

Karácsony Gergely a Facebook-videójában hangsúlyozta: történelmi lépés, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek elmondták, „mi az, amiben különböznek, és mi az, amiben egyetértenek”.

A főpolgármester szerint ez utóbbiból volt a több, és lehet, hogy ez a vitát „egy kicsit unalmassá tette”, ugyanakkor volt néhány „forró pillanat is”.

Összességében azonban Karácsony Gergely úgy gondolja, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ki nyerte a vitát, akkor „nyilván mindenki elmondja, hogy ő”.

Nálam is azt mondták, az én barátaim, azok a politikusok, akikkel együtt dolgozom, hogy én nyertem a vitát. Nyilván mindenki másról a sajátjai mondják ugyanezt

– fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette: ez azonban jó hír, mert szerinte ezt a vitát mindenki megnyerte, sőt az ország, az ellenzék ügye nyerte meg azzal, hogy kiderült, a jelöltek tudnak együtt gondolkodni, becsülik egymást annyira, hogy kiálljanak közösen, és el tudják mondani a terveiket.

A főpolgármester azt is mondta: az, hogy ennyi mindenben egyetértenek, biztos alap a jövőre nézve, hiszen együtt kell majd kormányozniuk.

Azt is megemlítette, hogy szerinte Ferenc pápa „üzent a Lánchíddal” mint szimbólummal, mert arról beszélt, hogy „a Lánchíd, az összeköt minket, nem összeolvaszt, hanem összeköti a különböző embereket, felolvasztja őket valami közös masszában, de mégis lehetővé teszi, hogy együtt érezzenek, együtt gondolkodjanak”. Megjegyezte, így vannak ezzel az ellenzéki oldalon is. Karácsony Gergely kiemelte, az ellenzéki pártoknak is meg kell őrizniük a saját arcukat, nem kell felolvadniuk az ellenzéki egységben.

Ez a tegnapi vita meggyőzött arról, hogy van közöttünk híd. És arról is meggyőzött, hogy minden politikustársam képvisel valamit, ami nagyon kell ahhoz, hogy Magyarország egy jobb hely legyen

– jelentette ki. Karácsony Gergely szerint azt a kérdést viszont a választóknak kell eldönteniük, hogy ki legyen az ellenzéki csapatnak a csapatkapitánya. A főpolgármester a közös nevező szeretne lenni; a sok kiváló programot, pártot, politikust, akaratot, értéket valakinek össze kell fognia.

Én azt hiszem, ebben vagyok jó

– tette hozzá.

A miniszterelnök-jelölti vitáról ITT olvashatja összefoglalónkat, a vitát Török Gábor politológus elemezte az Indexen, illetve Kovács János, Az elemző szemével blog szerzője is közölt az oldalán egy rövid elemzést.

Kapcsolódó
Török Gábor: Ez a vita csak ellenzéki szépségverseny volt

Török Gábor: Ez a vita csak ellenzéki szépségverseny volt

A politológus exkluzív elemzése az Indexen.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

1 órája

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.

február 5., 14:27

  • Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.

február 5., 11:46

  • Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.

február 5., 06:20

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

2 órája

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

2 órája

  • Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.

február 5., 07:12

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

2 órája

  • Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Interjú az igazságügyi miniszterrel.

február 5., 09:06

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

8 órája

  • Belföld
Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Pénzbüntetés kiszabása mellett vezetéstől való eltiltást is indítványoztak az elkövetővel szemben.

február 5., 12:51

  • Belföld
Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét

Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.

február 5., 11:55

  • Belföld
Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

A postai csomagokba rejtett dohánytermékek értéke meghaladja az 58 millió forintot.

február 5., 08:34

  • Belföld
A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

A kormány segítene a politikai meghurcoltakon, nyilvánosak a részletek

Orbán Viktor aláírására vár a tervezet.

február 5., 10:19