Elkerülhetetlen háborút vizionál Hollik István és Schmidt Mária
Elkerülhetetlen a „kereszténység és a marxizmusba bugyolált liberalizmus” közötti szellemi harc megvívása. Erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt Budapesten – adta hírül az MTI.
A politikus a Szent István Intézet A következő ezer évért című konferenciáján elmondta: a kereszténység ma is Európa közösségszervező identitása, amely a kontinens identitásválságára is megoldást jelent.
Hozzátette azt is, hogy Európában demokratikus rendszer csak addig volt működőképes és sikeres, amíg bibliai emberképen alakult, viszont amint ettől eltávolították
megszűnt a demokrácia.
Hollik István szerint azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a kereszténység és ez a fajta liberális gondolkodás békésen megfér-e egymás mellett. Elmondása szerint ugyanis „itt elkerülhetetlen egy szellemi természetű küzdelem”, mert a két világnézet alapállításai gyökeresen ellentmondanak egymásnak.
Rabbá váltunk a marxizmus által
Schmidt Mária történész, a Terror Háza főigazgatója szintén ezen a konferencián arról beszélt, hogy a marxizmus „minket félszáz évre rabbá tett”, de a kísérleteit sikerült kudarcba fullasztani, amibe végül bele is bukott.
Hozzátette ugyanakkor, hogy mire keleten legyőzték, addigra nyugaton már átvette az uralmat, ezért a történész szerint „ma olyan, magát progresszívnek tartó, nyugati vezető réteggel állunk szemben, amely egyszerre marxista és amerikanizált”.
Schmidt Mária azt is elmondta:
amivel a nyugat nálunk próbálkozik, ugyanaz a marxista ideológia, amit a 20. század második felében kiismertünk.
A Terror Háza főigazgatójának meglátása szerint az Unión belüli összecsapások ma "a marxista nyugat és a marxistátlanított kelet" között zajlanak.