Kocsis Máté: Nem lesz nagyobb felfordulás, mint ami eddig volt
Sokakat nyugtalanít Gyurcsány Ferenc újbóli hatalomra kerülésnek lehetősége Kocsis Máté szerint. A Fidesz frakcióvezetője erről a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt. A politikus szerint a baloldal taktikája mocskolódásra, gyűlöletkeltésre és álhírekre épül.
Kocsis Máté elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével olyanok akarnak ismét hatalomra kerülni,
akik egyszer már tönkretették és szétrabolták az országot.
A nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a lap kérdésére elárulta, hogy a kihelyezett frakcióülésen a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos bírálatokról és az esetleges szankciókról, valamint az afgán helyzettel összefüggésben a növekvő migrációs nyomásról, határvédelemről, továbbá az ország biztonsági kérdéseiről is szó lesz.
Hozzátette: az oltási kampányt ősszel is folytatni kell, ugyanis a legnagyobb védettséget ez adja a járvány ellen.
A jövő héten kezdődő őszi parlamenti ülésszakkal kapcsolatban Kocsis Máté megjegyezte: nem számít nagyobb felfordulásra annál, mint ami eddig volt. Szerinte ugyanis a baloldali politikusok már mindent és mindenhogy elmondtak, újjal már nem tudnak előállni.
A jogalkotási munkával kapcsolatban a kormánypárti politikus elmondta: szeretnék a gyermekvédelmi csomag további elemeit is a Ház elé vinni, ugyanis szerinte van még tennivaló azon a területen.
Hozzátette, hogy a kormány több gazdasági intézkedést tervez, amelyekkel segítenék az emberek mindennapjait, ilyen például a családi adó-visszatérítés, és ezenfelül személyi kérdésekről és nemzetközi szerződésekről is kell döntenie majd a parlamentnek.