Máté, Mirella
7 °C
17 °C

Szijjártó Péter: Magyarország készen áll, hogy újra megvédje Európát

2021.09.15. 06:39

Európa több irányból is migrációs támadás alatt áll, ami a következő hónapokban várhatóan még fokozódni fog a felelőtlen európai uniós bevándorláspolitika és egyes felelőtlen nyilatkozatok miatt − figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Finnországban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter Hameenlinnában, a visegrádi, északi és balti országok fórumán arról számolt be, hogy a szokásos déli és délkeleti irány mellett az Uniót egyre erősebb migrációs nyomás éri kelet felől is.

Mint mondta, Belarusz irányából Litvánia és Lengyelország fenyegetve érzi magát, ez pedig közvetlen hatással van az egész észak-európai térségre. Szerinte ez a nyomás a következő hónapokban még fokozódni fog, hiszen 

a 39 milliós Afganisztánon belül négymillióan már otthonuk elhagyására kényszerültek, és őket egyesek Nyugat-Európában arra buzdítják, hogy induljanak meg a kontinens irányába.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Észak-Európa most azzal a kihívással szembesül, amely 2015 óta a mindennapok része Közép-Európában, s ez kicsit meg is változtatja az északi kormányok álláspontját.

Mára a helyzet megváltozott, így az Európai Unióban bevett szokás lett a határkerítések építése. Ebben a tekintetben Magyarország pozitív tapasztalatokkal rendelkezik, ugyanis ha nem épült volna kerítés a déli határon, akkor további százezrek vagy akár milliók érkezhettek volna illegálisan Európába − vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter, aki hangsúlyozta: Magyarország megvédte Európát, megvédte a fő migrációs célpontnak számító Németországot és természetesen most is készen áll erre.