Léket kapott a kormánymédia két zászlóshajója
Elkeseredett hangvételű nyílt levélben tiltakozik Huth Gergely és Szenvedi Zoltán a Pesti TV és a PestiSrácok.hu szerkesztőségének ellehetetlenítése miatt. Azt írják:
két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong. Pedig az elmúlt egy év munkájának gyümölcse beérett, sikerült kitörni a merev és túlszabályozott médiastruktúrákból.
A televízió épp a napokban ünnepli fennállásának első évfordulóját, ezzel egy időben azonban súlyos belső zavarokról érkeznek hírek: többen távoztak a Pesti TV-től, és a fizetések is csúsznak. A nyílt levélben úgy fogalmaznak:
Belviták, emberi gyarlóságok és becsvágyak miatt sok értékes tett és törekvés hullott a padlóra az elmúlt években. Nem hagyhatjuk, hogy a Pesti TV és a PestiSrácok.hu közös szerkesztősége is erre a sorsa jusson! Ébredjenek, akiknek ez a hivatásuk, és álljanak mellénk, akiknek fontos a létezésünk!
Intő jel lehetett, hogy a televízió műsorait korábban szállító Gerilla Press Kft.-vel szemben médiaszolgáltatójuk, a Progress Media Hungary Kft. belső vizsgálatot rendelt el, majd el is vették a Gerilla Presstől a gyártási feladatokat.
A most közreadott nyílt levélben Huth Gergelyék – a fenti értesülést cáfolva – azt állítják, hogy sem a Pesti TV gyártási feladatainak átszervezése során, sem azt megelőzően nem folytatott náluk vizsgálatot a Progress Media, az átadás-átvételi folyamatban semmilyen kifogásolható tevékenységet, kifizetést nem találtak és nem jeleztek.
Az Insider Media Kft. (amely a Gerilla Press résztulajdonában áll) szeptembertől mindössze 15,3 millió forintért tett ajánlatot a Pesti TV havi 180 órányi tartalmának elkészítésére.
Update: Péntek reggelre a pestisracok.hu törölte oldaláról a fent idézett közleményét, helyette a Pesti TV-nek küldött születésnapi jókívánságokra egy "köszönjük"-kel reagál a hivatkozott linken.