Kövér László: A szülőföld megtartó erejét növelni kell
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, ugyanis az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Európa keleti részéből, illetve Közép-Európából, ez az elvándorlás az érintett országoknak pedig legalább ezermilliárd eurójába került – mondta Kövér László házelnök szombaton Salgótarjánban, melyről az MTI számolt be.
A Nógrád Megyei Önkormányzat által szervezett XV. Nógrádi Megyenap alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen az Országgyűlés elnöke kifejtette: statisztikai adatok alapján Kelet– és Közép-Európából 25 millió 25 és 45 év közötti munkavállaló intett búcsút szülőföldjének a máshol megszerezhető magasabb munkajövedelmek reményében.
Kövér László azt is hangsúlyozta: a politika egyik legfontosabb eredményességi mércéje lesz az előttünk álló időszakban, hogy mennyire lesz képes növelni a szülőföld gazdasági megtartó erejét, valamint azt, hogy pénzügyi szempontból is racionálissá váljon visszatérni a már távozottaknak, valamint maradni azoknak, akik még csak fontolgatják a távozást.